DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Alonso

Alonso: A legjobbak között leszünk 2016-ban

Fernando Alonso, a McLaren F1-es csapatának versenyzője csodálkozna, ha jövőre nem a top csapatok ellen harcolnának a szezonnyitón – a spanyol biztos a 2016-os sikerben.

részletek

Szám szerint – Mutasd a vitrined!

Bár még egy hétvége pontvadászata hátravan a 2015-ös F1-es idényből, az összetett első három helyezettjének személye már most teljes mértékben biztosnak tekinthető.

részletek

Alonso: A Hondát nem lehet csak úgy leutánozni

Bár jelenleg talán még egyetlen F1-es riválisuk sem tervez ilyesmit, ám Fernando Alonso olyan dolgokat lát forrni a Honda boszorkánykonyhájában, amelyeket a többiek hamarosan majd csak tátott szájjal néznek.

részletek

Alonso szerint nem csak ő szenvedett idén

A spanyol pilóta bár aláhúzza, hogy rossz F1-es szezonja volt, de szerinte azoknak sem volt könnyebb, akik Lewis Hamilton ellen alulmaradtak a vb-címért folytatott párharcban.

részletek

A Honda örül, hogy Alonso megőrizte a humorát

Fernando Alonso a Brazil Nagydíj hétvégéjén a címlapokra került az időmérő alatt mutatott vicces megnyilvánulásaival, a Honda szerint pedig sokat segít a csapatnak a spanyol ezen mentalitása.

részletek

Retro – Hamilton szívességet tesz Alonsónak

2012. november 18-án rendeztek először F1-es futamot Austinban, ahol Lewis Hamilton hatalmas szívességet tett Fernando Alonsónak Felipe Massa kényszerű büntetése után.

részletek

Verstappen Vettel nyomában - Interlagosi statisztikák

Kinek volt Nico Rosberg előtt ilyen erős sorozata Interlagosban, mikor zártak ki utoljára brazilt hazai pályán, és hogyan ért el több tekintetben is mélypontot a hétvégén Fernando Alonso? A Brazil Nagydíj statisztikai érdekességeiből kiderül.

részletek

Alonso: Végre célba értünk!

Fernando Alonso elérte a McLaren fő célját az F1-es Brazil Nagydíj vasárnapi versenyén: a kockás zászlóig elvezette versenygépét – még akkor is örül ennek, ha a pontszerzés nem sikerült.

részletek

Brazil Nagydíj – A rajtrács

Nico Rosberg sorozatban ötödször rajtolhat az élről F1-es futamon, a Mercedes pedig újfent kibérelte az első sort. Összesen hárman kaptak büntetést: közülük Daniel Ricciardo vesztette a legtöbbet.

részletek

Alonso: Szépen sütött a nap a pálya szélén

A McLaren pilótái az időmérőn tőlük látott bohókás hangulat után a nyilatkozatokban is viccelődéssel próbálták eltussolni sanyarú helyzetüket. De nem úgy volt, hogy novemberben már jók lesznek?

részletek

Rosberg és Alonso sziporkázott az időmérőn

Nico Rosberg remek sorozata Interlagosban is folytatódott, hiszen zsinórban ötödször tudta legyőzni Lewis Hamiltont a pole-ért. Fernando Alonso is kivette a részét a show-ból, noha csak a pálya mellett.

részletek

Alonsóba már akkor is belekötnek, ha csak ül

Különös feltételezéseket kellett elhárítania magáról Fernando Alonsónak, akiről egy pénteki, teljesen szokványos fotót látva a spanyol sajtóban megállapították, hogy frusztráltabbá vált, mint korábban bármikor.

részletek