2015
Alex Wurz: Nem ajándékozzuk meg egymást
Az Endurance-világbajnokság osztrák pilótája kemény szezont vár 2015-ben, és örül neki, hogy a Nissan révén újabb konstruktőrrel bővül a riválisok száma - de továbbra is a győzelem a célja.
részletekKészen áll visszatérni az élmezőnybe a Lotus
A csapat ma váratlanul közölte első képeit új F1-es autójáról, az E23-ról. Vezérigazgatójuk arról beszélt, hogy az új Mercedes motoroknak köszönhetően visszatérhetnek az őket megillető helyre.
részletekVáratlan bemutató: Megjött a Lotus E23
Nem jelentették be előre, így kellemes meglepetésként hatott, hogy a Lotus az interneten publikálta az első képeket a csapat idei kihívójáról, az E23 Hybridről, amit immár Mercedes motor hajt.
részletekÁtesett a keresztségen a 2015-ös Ferrari
A Ferrari a mezőnyből egyedüliként nem kiszámítható módon nevezi el soron következő F1-es modelljeit. Most, négy nappal az autó bemutatója előtt közzétették idei névválasztásukat, ami hasonlóságot mutat a tavalyival.
részletekNASCAR: Jeff Gordon szögre akasztja sisakját
Az amerikai autóversenyzés talán legnépszerűbb és legsikeresebb aktív tagja, Jeff Gordon bejelentette, hogy 23 év teljesítése után az idei lesz az utolsó teljes szezonja a NASCAR-ban.
részletekHamilton: Nem érdekel, ki mit vár el tőlem
A vállára nehezedő nyomásról és saját célkitűzéseiről, új szerződéséről és a Mercedes friss autójáról beszélt a címvédő F1-es bajnok legfrissebb nyilatkozatában.
részletekForce India: Jöhetnek a dobogós helyek
Bizonyított és változatlan versenyzőpáros, új szélcsatorna és kiváló tavalyi eredmények – a Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya nem ok nélkül bizakodó az idei sikerekkel kapcsolatban.
részletekFedezd fel darabonként az új F1-es Ferrarit
A Scuderia F1-es alakulata ötletes módon már a január 30-i hivatalos leleplezés előtt betekintést enged szurkolóinak 2015-ös F1-es versenygépe egyes részleteibe.
részletekPerez újra átélné a dobogószerzés örömét
Sergio Perez büszkén nyilatkozott saját és csapata esélyeiről, amikor hazájában, Mexikóban lehullt a lepel a Force India idei festéséről. A pilótát tavaly lenyűgözte az istálló hatékony működése.
részletekHülkenberg: Feltöltődtek az akkumulátoraim
A német pilóta örömódákat zengett csapatáról a Force India autóbemutatójának keretében, és bízik benne, hogy a 2015-ös szezonban még a tavalyinál is több sikerélmény vár a csapatra, mint az előző évben.
részletekIlyen az idei Force India orrkúpja és festése
Mexikóvárosban egy nagyszabású esemény keretein belül mutatta be idei festését a Force India. Tudni lehetett, hogy most még a tavalyi autót állítják ki, viszont a 2015-ös orrkúpot már felhelyezték rá.
részletekA Red Bullra hajazhat a 2015-ös Ferrari
Az automoto.it weboldal szerkesztői egy saját készítésű vázlatrajzzal, és a hozzáfűzött magyarázatokkal igyekezték kielégíteni az olasz fanatikusok éhségét és kíváncsiságát – így nézhet ki a 2015-ös F1-es Ferrari.
részletek