DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

2015

Sajtó: Alonso a legjobb, de rosszul dönt

A McLaren sikertelen első tesztje után már temetik a 2016-os szezont az F1-es nemzetközi sajtó hangadói. Egyesek szerint Fernando Alonso már ötszörös bajnok lehetne, de képtelen jól csapatot választani.

részletek

Ezért aggódhat igazán a McLaren-Honda

Nyilvánvaló volt, hogy nehéz lesz számukra a kezdés, de a számok nem hazudnak, és megmutatják, bizony még a tavalyi mércével mérve is jócskán elmaradnak a többi csapattól – mind körszámok, mind köridők tekintetében.

részletek

Világsztárok zenélnek Szingapúrban

Megszokhattuk, hogy az F1-es futam keretében minden évben híres zenészeket hívnak meg a szervezők, hogy szórakoztassák a közönséget, és a város népét - ez 2015-ben sem lesz másképp.

részletek

Kiderült, miért törölték az IndyCar szezonnyitóját

Noha a jegyek kétharmadát eladták, és a helyi közönség is lázban égett az IndyCar brazíliai visszatérése miatt, csütörtökön törölték a szezonnyitót, és most az is napvilágra került, miért.

részletek

Tényleg megbízhatóbbá vált a Renault?

Legalábbis így véli az F1-es motorgyártó műveleti igazgatója, Remi Taffin, aki nagy előrelépést vár 2015-től, annak ellenére, hogy már a szezon előtt elhasználták az idei évre kijelölt 'zsetonjaikat'.

részletek

Newey: Nem lesz világbajnok a Red Bull

Az energiaitalosok háttérbe vonuló sztártervezője pesszimista nyilatkozatot tett, szerinte az istálló jövőre legfeljebb egy-két szerencsés győzelmet szerezhet, a Mercedes befogásáról pedig kár ábrándozni.

részletek

Indycar-szezonnyitó: Törölve!

Két év szünet után térhetett volna vissza Brazília az Indycar-naptárba, de mégis St. Petersburgben kezdődik az idény - a promóter ismeretlen okok miatt törölte a Brasília Indy 300-at.

részletek

Vajon megtartja-e festését a McLaren?

Csütörtök délután végre láthattuk az F1-es McLaren-Honda MP4-30-ast, mely sokakat a csapat régebbi festésére emlékeztet. Megeshet, hogy ez marad a végleges külső, de újabb durranásra is számíthatunk.

részletek

Egyik gumiját teljesen átalakította a Pirelli

Az F1 gumiszállítója a kritikákkal teli kezdeti évek után elégedetten zárta 2014-et, ám annak ellenére is változtat egyik keverékén, hogy tavaly minden a várakozásai szerint alakult.

részletek

Moszkvában érhet véget a Formula-E-szezon?

Tavaly áprilisban még 10 verseny szerepelt a sorozat naptárában, ám Rio de Janeiro kiesésével csak kilencen maradtak. Egészen idáig, mert most felmerült annak lehetősége, hogy az orosz fővárosban ér véget a szezon.

részletek

Japán gyártóval társul a Mercedes

A világbajnok csapat ettől a szezontól kezdve új cégtől kapja elektronikus eszközeit: az IT-világban elismert japán Epson nyomtatókat, szkennereket és projektorokat fog szállítani a brackley-ieknek.

részletek

Öt jóslat a Ferrari bemutatója előtt

A hétfői mclarenes összeállítás után ezúttal itt a Ferrarié: milyen lesz az autó, mi lesz Raikkönennel, és kit fog emlegetni legtöbbször Sebastian Vettel?

részletek