Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 10. szombat
Bulvár

Filmes céget alapított Lewis Hamilton

George Lucas tanácsát is kikérte a hétszeres világbajnok, aki médiamenedzserével együtt indította el az új vállalkozást. Filmeken keresztül akar embereket inspirálni.

Lewis Hamilton közismerten érdeklődik a szórakoztatóipar iránt, jelenleg két filmes projektben is szerepet vállal: a Brad Pitt főszereplésével készülő, egyelőre cím nélküli produkcióban, valamint a saját pályafutásáról szóló műsorban. Mindkettőt az Apple TV+ készíti.

Hamilton komolyan gondolja a filmipari szerepvállalást, ezért elindította saját filmes és tévés produkciós vállalkozását, amely Dawn Apollo Films névre hallgat. A cégbe betársult a Copper nevű, médiában és sportban érdekelt ügynökség – amelynek vezetője Penni Thow, aki egyben Hamilton médiamenedzsere is.

A hétszeres világbajnok a hollywoodi hírekkel foglalkozó Deadline-nak adott interjújában beszélt a Dawn Apollo Films indításáról és hátteréről: „A filmek mindig is érdekeltek. Sokat nézek, úgy tekintek rájuk, mint elszabadulásra a mindennapoktól. Számos film inspirál, és mindig arról álmodtam, hogy egy napon én is létrehozok valamit ezen a területen.”



„A kérdés sokszor az volt, hogy fogok-e színészkedni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy F1-es versenyző lehetek, és ez az oka, amiért sosem tudtam elég időt fordítani a színészi mesterség elsajátítására. Ugyanakkor másik álmom a történetek elmesélése. Leültem a csapatommal, és megkérdeztem tőlük, hogyan tudnánk produkciós céget indítani. Azután körbenéztem és több producerrel és filmgyárossal találkoztam LA-ben, hogy okosodjak. Egyikük Jeffrey Katzenberg volt. A cél, hogy hatásos történeteket mondjunk el és végső soron filmeken és történetmesélésen keresztül inspiráljunk embereket” – mondta az interjúban Hamilton.

„Szerencsés vagyok, jól ismerem Jeffrey-t” – beszélt az említett producerről. „Igazán pozitív ember, akit tényleg érdekel a munkája. Azt mondta, bármilyen kérdésem lenne, az ajtaja nyitva áll. Voltak mások is, akiket őszintén csodálok, például George Lucas. Az ő fejükkel akartam gondolkodni, hogy mire kell összpontosítani, mik a buktatók, hogyan lehet megtalálni a hasonló gondolkodású embereket. Mindketten jó embereket javasoltak a közös munkára és alternatív utakat is felvázoltak számomra.”

„Elsődlegesen az autósportra összpontosítok, ez a fő munkám” – szögezte le a Deadline-nak Hamilton, hogy a versenyzés továbbra is a főszerepben marad számára. Ugyanakkor, tette hozzá, nem akar úgy járni, mint más élsportolók, akik pályafutásuk végeztével nem tudják, hova tovább, ezért már most építgeti jövőjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: