DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

A legnagyobb álszentségnek tartja Vettel kritikáját egy politikus

A négyszeres világbajnok, aki sűrűn szólal fel a környezettudatosságért, különleges sisakban versenyez a Kanadai Nagydíjon. „Állítsák le a kátrányhomok-bányászatot” – áll a fejvédőn.

Kanada nyugati felében található Alberta tartomány, ahol hatalmas területeken lelhető fel olajhomok (vagy kátrányhomok) – mint a nevéből is kiderül, olajat vonnak ki belőle, így fontos fegyvertény az ország gazdaságában. Bányászata azonban jelentős környezeti pusztítással és szennyezéssel jár. Vettel a hivatalos sajtótájékoztatón is kifejtette, miért állt a szóban forgó ügy mellé:

„Úgy vélem, hogy ami Albertában folyik, bűncselekmény, mert fákat döntenek le és lényegében megsemmisítik a környezet, hogy olajt vonjanak ki. Az olajhomok bányászata szörnyű környezeti szempontból. Kanada zöldháztartásának gázkibocsátása emelkedett, mióta ezt elkezdték, mivel ezt a bányát, ahogy olvastam, körülbelül 20 éve nyitották meg” – mondta a Formula.hu jelenlétében Vettel.

Szavaival kanadai politikusokat is felbosszantott. Egyikük, Alberta állam energiaügyi minisztere, Sonya Savage kemény szavakkal illette Vettelt:

„Sok álszentséget hallottam már az évek folyamán, de ez mindennek a teteje. Ezt az autóversenyzőt a szaúdi Aramco támogatja, és ő panaszkodik az olajhomokra. Az Aramco a világ legnagyobb olajtermelője, a legnagyobb önálló széndioxidkibocsátónak tartják az egész világon, minden cég közül. A démonizált olajhomok ellenben a karbonsemlegesség irányába visz” – mondta a miniszter, javasolva, hogy használhatnának lábbal hajtható autót a Formula-1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: