DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Egyéb

Latifi halálos fenyegetéseket kapott

A Williams kanadai F1-es pilótája olyan gyűlöletáradattal szembesült, ami még őt is meglepte, pedig számított rá - őt és hozzátartozóit is megfenyegették, méghozzá nem is kevesen.

Ahogy Michael Masit is elárasztották az utálkozó üzenetek az Abu Dhabi Nagydíjat követően, úgy érthetetlen módon a nagyon rosszkor hibázó Nicholas Latifire is záporoztak a hasonló "lövedékek". A kanadai pilóta az elmúlt bő egy hétben csendben volt a közösségi oldalán, most azonban kiadott egy közleményt, amelyben reagált az őt ért gyűlöletre.

Ebben azt írta, hogy szándékosan vonult félre egy időre, hogy kicsit lenyugodjanak a kedélyek, de bár rengeteg támogató üzenetet is kapott, megdöbbentő számára, hogy mennyi gyűlölködő, sőt, fenyegető üzenet is érkezett hozzá. Végül ahelyett, hogy a saját helyzetére reagált volna, arról írt, hogy elképesztő, hogy az online térben ilyen szintű gyűlöletkampány folyik valaki ellen, ennyire terrorizálnak valakit ismeretlenek.

lati



Kiemelte, hogy még halálos fenyegetéseket is kapott, ez pedig sokkolta - arra fel volt készülve, hogy mi fog zajlani a közösségi médiában, mert jól tudja, hogy milyen világot élünk, neki is volt már tapasztalata negatív kritikákkal, ezért le is törölte a telefonjáról a Twittert és az Instagramot, de az extrém mennyiségű és hangvételű üzenet még így is megdöbbentette. Hozzátette, hogy ő mindig az aktuálisan tőle telhető maximumot adja, a csapatától elnézést is kért a hiba után, de más felé nem tartozik bocsánatkéréssel - aki pedig gyűlölködve fenyegette őt és a közeli hozzátartozóit, azok szerinte nem F1-szurkolók.

Azt is elmondta, hogy szerencsére ő elég jól érzi magát a bőrében és elég sok mindent tapasztalt már ahhoz, hogy elengedje a negatív dolgokat, de az emberek értsék meg, hogy egy negatív üzenet akár száz pozitívat is lenullázhat az ember fejében. Neki "vastag bőre van", állja a sarat, de aggódik amiatt, hogy hasonló esetben más hogyan reagál ilyen gyűlöletcunamira. Ezért érezte úgy, hogy fel kell szólalnia az ügyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: