DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamilton több mint ötször annyit keres, mint Bottas

Hatalmas különbségek vannak az F1-es mezőnyben a csapatoktól kapott fizetéseket tekintve, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel a többszörösét keresi annak, amit aktuális csapattársa kap.

A Business Book GP adatai szerint a sztárpilóták a többszörösét tehetik el annak, mint kevésbé sztár csapattársaik, mindhárom élcsapatnál ez a helyzet - az nem meglepő, hogy összességében Lewis Hamilton keresi a legtöbbet, Sebastian Vettel pedig a második legtöbbet, az viszont érdekes, hogy a középmezőnyhöz tartozó Renault milyen sokat költ a pilótáira. Ha összeadjuk a számokat, akkor látszik, hogy jóval többet fizetnek a Ricciardo-Hülkenberg párosnak, mint például a Red Bull a Verstappen-Gasly duónak.

salaries



A szakoldal információi szerint Kimi Raikkönen hatmilliós fizetése ennél jóval több is lehet, mert pontonként kap prémiumot, bizonyos esetben akár húsz milliót is eltehet a szezon végén. Romain Grosjean a 2017-es szerződéséhez képest 2019-ben már kevesebbet keres, Pierre Gasly viszont megduplázta a fizetését azzal, hogy a Red Bull előléptette - igaz, még így is messze van Verstappentől...

Az újoncok egyértelműen még az anyagi "robbantás" előtt állnak, Lando Norris, Alex Albon, George Russell és Antonio Giovinazzi is messze van még a közepes fizetéstől is, de az is látszik, hogy Charles Leclerc milyen "gazdaságosan" dolgozik a Ferrarinál. A Haas és a Toro Rosso ugyanannyit fizet a két pilótájának, a Toro pedig ezzel holtversenyben a legolcsóbban versenyzőket foglalkoztató istállónak számít. Érdekesség még, hogy Robert Kubica kétszer annyit keres, mint George Russell.

Még egy apróság: nézzük meg a McLaren fizetési listáját és tegyük hozzá, hogy Fernando Alonso 30 millió eurót keresett tavaly - a felszabaduló pénzösszeget talán, zárójelben összefüggésbe hozhatjuk az autó fejlődésével is...

A lista (euróban):

1. Lewis Hamilton (Mercedes) 42 millió
2. Sebastian Vettel (Ferrari) 35 millió
3. Daniel Ricciardo (Renault) 20 millió
4. Max Verstappen (Red Bull) 12 millió
5-6. Nico Hülkenberg (Renault) és Valtteri Bottas (Mercedes) 8-8 millió
7. Kimi Raikkönen (Alfa Romeo) 6 millió
8-9. Sergio Perez (Racing Point) és Carlos Sainz (McLaren) 4-4 millió
10. Charles Leclerc (Ferrari) 3 millió
11-12. Romain Grosjean és Kevin Magnussen (mindkettő Haas) 2-2 millió
13-14. Lance Stroll (Racing Point) és Pierre Gasly (Red Bull) 1,5-1,5 millió
15. Robert Kubica (Williams) 1 millió
16-17. Alexander Albon és Danyiil Kvjat (mindkettő Toro Rosso) 750.000-750.000
18. Lando Norris (McLaren) 700.000
19-20. George Russell (Williams) és Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) 500.000-500.000

Ezek alapján a csapatok fizetési listája (euróban):

1. Mercedes 50 millió
2. Ferrari 38 millió
3. Renault 28 millió
4. Red Bull 13,5 millió
5. Alfa Romeo 6,5 millió
6. Racing Point 5,5 millió
7. McLaren 4,7 millió
8. Haas 4 millió
9-10. Williams és Toro Rosso 1,5-1,5 millió

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: