DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Egyéb

Verstappen valóban Budapesten portyázik

Helyesnek bizonyult a formula.hu-hoz csütörtök éjjel befutott információ, amely szerint Max Verstappen, a Red Bull Racing versenyzője hazánkban portyázik. Olvasónk az Ötkert nevű szórakozóhelyen futott össze a fiatal hollanddal és kompániájával.

Olvasónk, Felső Viktor jelentése szerint az energiaitalosok kiválósága édesapja, Jos, és menedzsere, Raymond Vermuelen társaságában érkezett hazánkba. Az esti órákban egy japán étteremben vacsoráztak, majd onnan vetették bele magukat az éjszakába.

Hogy pontosan miért látogatott Budapestre Verstappen, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre igyekezett inkognitóban maradni. Egyik forrásunknak annyit elárult, hogy „üzleti ügyben” érkezett, olvasónk szerint pedig nem feltétlenül örült a közös fotóra való felkérésének sem: „Némi egyezkedés után, nagy nehezen engedte a képet. A menedzser is azt mondta az elején, hogy nem lehet, de aztán végül épp ő maga készítette el rólunk a fotót.”

Az Ötkertben állítólag kevesen ismerték fel a 21 éves, ötszörös nagydíjgyőztes pilótát, akiről nem tudjuk, hogy meddig tartózkodik hazánkban. Csak annyi tudunk tanácsolni: mindenki tartsa nyitva a szemét!



61598942_823855004653058_6759103257643057152_n

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: