DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hamilton: Egészségesebb és boldogabb vagyok a vegán étrendtől

Lewis Hamilton úgy érzi, azzal, hogy vegán életmódra váltott, egyáltalán nem szenved semmilyen fizikális hátrányt a többiekkel szemben, sőt azt kívánja, bár hamarabb kezdte volna az egészet.

2019-re megemelték a versenyzők súlyhatárát, ami azt jelenti, hogy több kalóriát vihetnek be a szervezetükbe a pilóták, akik korábban kénytelenek voltak koplalni is olykor, hogy megfelelő súlyban tudják tartani magukat.

Az idei szabályokkal ennek vége, emiatt pedig több pilóta is örömét fejezte ki, Valtteri Bottas például azt mondta a felkészülés ideje alatt, hogy ezen a télen végre nem volt beteg, ami a kiegyensúlyozottabb étkezésének, és az ebből fakadó jobb erőnlétének köszönhető.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This was a couple of years ago, I was 68kg (150lb). I’ve had to be that weight for the past 12 years and finally rules change this year and I can eat a little more and bulk up. I’m at 75kg (165lb) now and happier. Adding weight was easy and I did this on a vegan diet. People say “oh I need my protein and that’s why I could never go vegan”. I have plenty of protein in my diet and I’ve gained muscle, and I’m healthier and happier than I’ve ever been. Wish I did it sooner. I do want to get more cut like this, so that’s a goal of mine. Do any of you have any fitness goals, weight goals you are trying to get to? Let’s do it together! @splashnews

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Ugyanakkor Lewis Hamilton pont, hogy 2018 vége felé váltott át a vegán életmódra, ami szerinte semmiben nem befolyásolja őt a versenyzést tekintve, viszont egészségesebbnek és boldogabbnak érzi magát, mióta étrendet váltott.

„Könnyen szedtem fel súlyt, mindezt vegán diétával. Az emberek folyton azt mondták nekem, hogy szükségem van a napi fehérje adagomra, emiatt pedig nem kellene vegán életmódra váltanom. Kijelenthetem, hogy rengeteg proteint fogyasztok, és sikerült némi izmot is magamra szednem. Egészségesebbnek és boldogabbnak érzem magam, mint valaha. Azt kívánom, bár korábban kezdtem volna el.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: