DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Schumacherről mesélt a német érsek

Az egyházi vezető elmondta, milyennek látta a hamarosan 50. életévét betöltő hétszeres F1-es bajnokot, amikor a Schumacher-család svájci birtokán járt.

Michael Schumacher állapotáról néhány héttel ezelőtt felesége, Corinna közölt apró információmorzsákat – minden ilyen megszólalás egy falat kenyeret jelent a német rajongóinak, hiszen lassan öt éve, hogy az expilóta életveszélyes síbalesetet szenvedett a Francia Alpokban. Azóta nagyon kevés hír látott napvilágot a január 3-án 50. életévét töltő Schumacherről, még a barátok sem tudnak sokat arról, hogy hogyan halad a 2012-ben visszavonult versenyző felépülése.



Így mind ők, mind pedig a közvélemény kénytelen azokra a rövid megszólalásokra hagyatkozni, melyeket a Schumachert meglátogatók, vagy a családhoz közel állók tesznek. Utóbbiak közé tartozik Georg Gänswein érsek, a nyugalmazott XVI. Benedek pápa egykori titkára, aki még 2016 nyarán járt a család svájci birtokán, most pedig a Bunte német bulvárlapnak mesélt arról, milyennek látta a száguldó cirkusz legeredményesebb pilótáját.

„Szemben ültem vele, megfogtam a kezeit, és ránéztem” – mondta Gänswein. „Az arca tipikus Michael Schumacher-arc volt, viszont egy kicsit teltebb lett. Érzékeli, hogy szerető emberek veszik körül, akik törődnek vele, és – Istennek hála – távol tartják a kíváncsiskodó nyilvánosságot. Ő egy olyan ember, akinek megértésre és diszkrécióra van szüksége.”

„A család afféle védő fészket nyújt Michael számára, erre pedig igencsak szüksége van. A felesége a család lelke. Mindig imáimban hordozom Michael Schumachert és a családját” – tette hozzá az érsek, aki folyamatosan tartja a kapcsolatot Corinna Schumacherrel: a család 2017 nyarán az ő közbenjárására járt audiencián Ferenc pápánál, Vatikánban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: