DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

100 milliós bulit tartott a mclareneseknek Ron Dennis

Megadta a módját a partizásnak a korábbi McLaren-vezér, háromezer volt alkalmazottja vett részt a Royal Albert Hallban rendezett búcsúbulin - Lewis Hamilton nem ment el az eseményre.

Már 2016 végén felállították székéből a McLarennél Ron Dennist, 2017 során teljesen eltávolították az istállótól, de a wokingiaknál közel negyven évet eltöltő korábbi csapatfőnök megadta a módját a távozásnak: nagyszabású búcsúbulit rendezett az elegáns Royal Albert Hallban és 3000 McLaren-alkalmazottnak küldött meghívót.

rondennis



Az eseményen ott volt egyébként az F1 korábbi vezére, Bernie Ecclestone és az egykori pilóta, David Coulthard is, Lewis Hamilton viszont itt sem jelent meg. Hogy jól szórakozzon a vendégsereg, Dennis a világhírű Cirque du Soleil társulatát kérte fel egy soron kívüli fellépésre, de a korlátlan, ingyenes italfogyasztás sem tett rosszat a hangulatnak.

A Daily Mail információi szerint a búcsúbuli 250-300.000 angol fontba, azaz durván körülbelül százmillió forintba került, ami ugyan őrületes összeg, de közel egy milliárdért adta el tavaly a mclarenes tulajdonrészét, túl nagy érvágás tehát még ezzel a partival együtt sem érte. Az esemény végén egyébként beszédet is mondott, amelyben utalt híres rendmániájára is: elmesélt egy sztorit, mely szerint éppen egy papírdarabot vett fel a földről, amikor az aprítógépe bekapta a nyakkendőjét, majd megjegyezte, hogy "képzelhetitek, mennyire zavar ez a sok konfetti..." - emellett persze köszönetet is mondott korábbi kollégáinak.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: