DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Egy töltéssel 2000 kilométer

A lítium-kén akkumulátor hozhatja el az elektromos autózás forradalmát? Egy ausztrál cég kutatása szerint igen: az elméleti hatótáv 2000 km, a költségek pedig jóval kisebbek, mint a lítium-ion technológia esetében.

A Transpack.hu-n megjelent cikk a lítium-kén akkumulátorokról:

A Brighsun nemrégiben bejelentette, hogy lítium-kén akkumulátorokon dolgoznak, melyek elméleti hatótávolsága közel 2000 km lenne egy feltöltéssel. A vállalat eredményét 8 évnyi kutatómunka előzte meg, és azt állítják, hogy a lítium-kén akkumulátorok tárolókapacitása 5-8-szorosa, mint a hagyományos akkumulátoroké. Azt azonban nem tudni, mit is értenek hagyományos akkumulátorok alatt. Az új Li-S technológiának további előnye, hogy akár 1700 töltési ciklus után is megtartja a tárolókapacitása 91 százalékát.

A Brighsun szabadalmaztatott egy újfajta technológiát, mely megakadályozza a poliszulfid képződését a kénkatódon, és hatékonyan gátolja a lítium dendritikus növekedését az anódon. A technológia így már alkalmazhatóvá válik az elektromos autók akkumulátoraiban is.



A nyersanyag-utánpótlás sem okoz problémát, Ausztráliában könnyen hozzáférhető nyersanyagokkal dolgoznak, amelyek számításaik szerint, még több száz évre elegendőek, olvasható az e-cars.hu cikkében. Az akkumulátor kilowattóránkénti ára pedig kevesebb, mint 100 ausztrál dollár, amivel jóval olcsóbb, mint a lítium-ion technológia.

Az új technológia széleskörű elterjedésére még várnunk kell. A Brighsun egyelőre befektetőket keres, hogy megkezdődhessen a gyártás, és további teszteket végezhessenek.

A cég nem csak autóipari használatra szánja a technológiát: a vállalat szerint ilyen akkumulátorral egy okostelefon több mint egy hétig üzemelhetne.

Amennyiben ez a technológia valóban olyan hatékony, mint ahogy azt mondják, az nem csak az elektromos autózás világában hozhat hatalmas fordulatot, hanem az élet több területén is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: