DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

Por se lett a Lamborghiniből

2014. szeptember 5-én az M7- es autópályán Sávoly irányába közlekedett egy cseh rendszámú Lamborghini Huracan, amely 336 kilométer/órás sebességgel előbb a bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak csapódott, mielőtt lesodródott az úttestről és felborult.

Az autó a felismerhetetlenségig, porrá égett, és kész csoda, hogy a sofőr és utasa is életben maradtak, és időben ki tudtak mászni a roncsok közül. Az utas, aki igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, mobiltelefonjával rögzítette a baleset előtti pillanatokat és annak bekövetkeztét. A felvételt ma reggel a Police.hu oldalon tették közzé. Íme:

A sofőrt, a „36 éves H. I-t a rendőrök – szabadlábon hagyása mellett – közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki” – számol be róla a Police.hu. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: