Az autóversenyzés ma is zömével a férfiak sportja, és ez hatványozottan igaz volt a 20. század hajnalán, amikor az élet minden területét férfiak dominálták. Mégis felbukkantak úttörők, akik összemérték tudásukat az erősebbek nemmel: a versenyzés területén közéjük tartozik a ma már kevésbé ismert Helle Nice. Épp ma lenne 115 éves, egy kis francia faluban látta meg a napvilágot 1900. december 15-én egy postás gyermekeként, életútja pedig eleinte nagyon távol haladt az autósporttól – ami nem is meglepő annak tekintetében, hogy alacsonyról kellett felküzdenie magát.
Tizenhat évesen költözött a 75 kilométerre levő Párizsba, ahol táncosként kezdett dolgozni a varietékkel teletömött városban, és hamar kitűnt a sokaságból. Ebben az időszakban vette fel a nevet, amellyel ismertté vált: Mariette Helene Delangle helyett a színpadon Helene Nice-nek hívták, ez vált végül Helle Nice-szé. Később Európa kabaréműsoraiban lépett fel alulöltözötten, és tekintélyes vagyonra tett szert, saját házat és jachtot vásárolt.
Az autókba és sebességbe hamar beleszeretett, számos versenyre is kilátogatott, végül azonban egy baleset kellett ahhoz, hogy pályát váltson. Alpesi síelés közben – akkoriban ez volt a szenvedélye – sérült meg a térde, amely véget vetett tánckarrierjének. 29 éves korában megnyert egy csak nőknek szóló nagydíjat Franciaországban, és kisebb versenyeken indult az USA-ban. Ekkoriban kezdődött viszonya a befolyásos család sarjával, Philippe de Rothschilddal, aki szintén versenyző volt – ő mutatta be Ettore Bugattinak, a francia pedig gyári csapatába emelte a nőt. Nice Alfa Romeóval is szerepelt később.
A következő években ő volt az európai nagydíjakon versenyző társaság egyetlen női tagja, aki a korszak legjobbjaival mérte össze tudását. Sosem nyert, de rendszerint számos férfit legyőzött, a nagydíjak mellett pedig hegyi versenyeken és ralikon is részt vett. Ott volt a gyászos 1933-as Olasz Nagydíjon, ahol három pilóta – Giuseppe Campari, Baconin Borzacchini és Stanislas Czaikowski – veszítette életét.
Egy másik tragédiának ő is majdnem áldozata lett: az 1936-os Sao Pauló-i Nagydíjon a második helyért harcolt, mikor egy szalmabálának ütközött és a közönségbe repült. Több néző meghalt, és az autóból kizuhanó Nice is kis híján áldozat lett. Két napig volt kómában, további két hónapot a kórházban töltött: a történtek után nemzeti hőssé vált Brazíliában, ahol sok lány az ő tiszteletére kapta a „Hellenice” nevet.
Egy évvel később megkísérelte a visszatérést, egy tíznapos rekordkísérletben vett részt, ahol három másik nővel vezetett felváltva – ezt a sorozatot azóta sem döntötték meg. Ralizott is, a Bugatti csapatába azonban nem vették vissza, majd kitört a második világháború.
A versenyzés hosszú évek kihagyása után indult újra: 1949-ben tartották az első háború utáni Monte-Carlo Ralit, ahol a résztvevők soraiban annak rendje szerint Helle Nice is ott volt. A versenyt megelőző fogadáson felbukkant Louis Chiron – a monacói pilóta, akit a valaha volt legidősebb Formula-1-es indulóként ismerünk –, és azzal vádolta meg Nice-t, hogy a háború alatt a náci titkosrendőrség, a Gestapo embere volt. Egy ilyen állításnak hatalmas súlya volt akkoriban: főleg egy olyan nagy tekintéllyel rendelkező személytől, mint Chiron.
Bár a monacói semmivel sem tudta alátámasztani a vádat, tulajdonképpen egy csapásra véget vetett Nice pályafutásának. Nevét kitörölték az évkönyvekből, szponzorai nem támogatták többet, barátai és ismerősei kiközösítették, akkori szeretője elhagyta. Nem csupán nem versenyezhetett soha többet, de életének hátralevő részét szegénységben élte le. Soha nem sikerült bebizonyítani Chiron vádját, a versenyzőnő életéről szóló 2005-ös életrajz szerzője a német hatóságoktól azt tudta meg, hogy Nice sosem dolgozott a Gestapónak.
A női autóversenyzők első úttörője utolsó éveit egy piszkos nizzai albérletben töltötte magányosan, pénz nélkül és álnevet használva. Itt hunyt el 84 éves korában.
