DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Hó nélkül is megrendezik a "havas" Svéd Ralit

Napokig bizonytalanságban volt a mezőny a Svéd Rali helyszínén, amelynek a törlése is felmerült a túl enyhe időjárás miatt. Végül megszületett a döntés: némi szabálymódosítás mellett elrajtol a verseny.

Elsősorban a címvédő Sebastien Ogier kelt ki magából szerdán, szerinte ugyanis őrültség lett volna zöld utat adni a versenynek, hiszen az autók a Svédország és Norvégia területén zajló ralira a havas-jeges körülmények miatt szöges gumit kapnak, ám mivel több szakaszra sem érkezett meg a várt hó, ezek az abroncsok a murván elkopva később veszélyessé válhatnak.

Ca8wpikWAAAMpFT



A szervezők végül csütörtök este a versenyzőkkel beszélve azt a döntést hozták, miszerint a pénteki nyitónapot a hét elején megalkotott módosított menetrend szerint megtartják. Korábban már törölték az előzetesen első szakaszként tervezett karlstadi szuperspeciált, és a rali 21 szakaszából összesen 8-at kihúztak a menetrendből, de jelen állás szerint a verseny innentől gond nélkül lebonyolódhat.

A problémákat elkerülendő, két extra szett gumit tettek elérhetővé a versenyzők számára az egyik kritikus, Torsby környéki, szinte hó nélküli szakaszra, ezzel gondoskodva róla, hogy mindenkinek maradjanak szöges abroncsai az ezt követő havasabb részekre.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a gumik a szögek egy jelentős részét el fogják veszíteni, és nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, ahol szögek nélkül kell vezetnünk a jégen. Az első nap szakaszain még jól szórakozhatunk, de a hétvége további része neccesnek tűnik. Viszont el kell fogadnunk, hogy ilyenek a körülmények, és a legtöbbet kell kihoznunk belőlük” - véleményezte a helyzetet Ogier, miután megszületett a döntés a folytatásról.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: