DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

WRC: Latvala a meglepetésember előtt

A Korzika Rali második napján is töröltek egy gyorsaságit, így ismét csak két szakaszon versenyzett a mezőny. A napot a Volkswagen uralta, Latvala átvette a vezetést.

Tegnap a Korzika Rali második gyorsaságiját törölték el az özönvízszerű esőzések és fölcsuszamlások miatt. Ugyanez a 43 kilométeres szakasz jelentette volna a szombati nap első felvonását, azonos okok miatt azonban megint nem sikerült megrendezni – a versenytáv ezzel jelentősen rövidült, hiszen szombatra, akárcsak péntekre, csupán 3 gyorsaságit tűztek ki.

A megrendezett két szakaszból egyet Jari-Matti Latvala, egyet Sebastien Ogier nyert. Utóbbi 10 másodperces időbüntetése miatt – autója a tegnap esti közúti szakaszon hibásodott meg – már elbúcsúzott a győzelmi esélyektől, Latvala azonban megszerezheti a nyertesnek járó serleget a Volkswagen számára, a finn a nap végén az élre ugrott, 2 másodperccel a továbbra is gyors, két szakaszt negyedik és harmadik helyen záró fordos Elfyn Evans elé. Latvala győzelmi reményeit egy váltóhiba fenyegetheti, a pilóta erre az alkatrészre panaszkodott, amely Ogier tegnapi kiesését is okozta.



Andreas Mikkelsen már félperces hátránnyal áll az utolsó dobogós helyen, a Hyundai versenyzője, Kevin Abbring pedig bár elveszítette második pozícióját, ötödik helyezése továbbra is elváráson felüli. Előtte Meeke, mögötte Ostberg, Paddon és Bouffier következik. Ogier az összetett 22. pozíciójában áll.

Jól zárta az első napot Robert Kubica, aki ötödik helyen állt, de – sajnos – szombaton szokásos fordulatot vett versenye, egy szakaszon belül kétszer is defektet szerzett, ezért feladta a Korzika Ralit.

Holnap további három gyorsaságival zárul a francia vb-verseny.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: