DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

M-F Motorsport: Pozitív visszatérés

Bár a végén, a döntőben, a Marton Gergely révén a remélt győzelem elmaradt, ám összességében így is pozitív érzésekkel távozott a SlovakiaRingről az M-F Motorsport csapata.

Több szempontból is fontos eseményt jelentett az M-F Motorsport csapata számára a 2016-os Országos Rallycross Bajnokság és egyben az FIA Közép-Európai Zóna Trófea, az osztrák és a szlovák bajnokság első futama. Egyrészt Marton Gergely pénteken ünnepelte 18. születésnapját, másrészt ez a verseny volt a csapat idei első komoly erőpróbája, egyben a balszerencsés, kényszerű kihagyásokkal teli előző év végleges lezárása.



Bár a végén, a döntőben a remélt győzelem elmaradt, ám összességében így is pozitív érzésekkel távozott a Slovakia Ringről a csapat, hiszen Gergő a dobogót érő 2. helyet szerezte meg az M-F Motorsport saját építésű, folyamatosan fejlesztett Skoda Fabia Mk2-esével. A szerencsétlen 2015-ös év utáni első versenyt a csapat eredményesnek ítéli meg, mert az autó stabilan, biztosan működik, a csapattagok összeszokottan dolgoznak együtt, a pilóta az egy év kihagyás ellenére stabil teljesítményt nyújt, amit a második és a harmadik előfutam 1. helye is bizonyított. A verseny tapasztalatai alapján mind a csapat, mind a technika vonatkozásában látják az utat, amit be kell járniuk a kitűzött céljaik megvalósítása érdekében.

„Nagyon jól működött a csapat és az autó is, úgyhogy köszönök mindent, és örülök, hogy ilyen erős formában tudtuk kezdeni az évet” – kezdte nyilatkozatát az évek óta a felnőtt OB-mezőnyben vitézkedő és ott már abszolút magyar bajnoki címet is szerző, ám a felnőttkorba csupán most belépő Marton Gergő.

„Persze azért még bele kell rázódnunk kicsit jobban, de ez talán természetes a hosszú kihagyás után, bármennyire komolyan is készültünk a holtidőben. Mindenesetre úgy érzem, hogy a verseny nagy részét már most úgy sikerült teljesítenünk, hogy tényleg csak rajtam múlt minden, a technika és a csapat együtt közel 100%-os hátteret biztosították számomra végig, amiért nagyon hálás vagyok. Ez egyben motivál is, és még több edzésre sarkall, hogy a jövőben tényleg rajtam se múljon semmi és legközelebb, Máriapócson sikerüljön megszerezni a győzelmet. Nem lesz egyszerű, mert Kovács Marcell, Szíjj Zsolt, Gerencsér Dávid és a többiek is nagyon erős ellenfelek, de a folytatásban is keményen fogunk dolgozni annak érdekében, hogy legyőzzük őket” – tekintett előre a pilóta, aki tehát élete első Slovakia Ring-i versenyéről a Super1600-as kategória 2. helyéért járó serleggel tért haza.

Fodor György csapatfőnök is elsősorban az egyre erősödő hazai Super1600-as mezőnyre hívta fel a figyelmet, ami szerinte előbbre viszi és erősíti a magyar rallycross-t. „A legfontosabb, amit szeretnék kiemelni az év első versenyét követően, hogy örülök, hogy ilyen erős a magyar bajnoki mezőny. Úgy gondolom, hogy Kovács Marcell, Szíjj Zsolt és Gerencsér Dávid csapata hozzánk hasonlóan folyamatosan próbál fejleszteni a technikán, és mind ők, mind a pilóták a határokat feszegetik szüntelenül. Ez nagyon jó, mert szerintem a csapatok és a versenyzők is így tudnak fejlődni a legtöbbet. Most a végén Kovács Marciék örülhettek, ezúton is gratulálunk nekik a győzelemhez. A szokott alázattal készülünk a következő versenyre, amire a húsvéti hosszúhétvégén kerül sor Máriapócson” – hangzott a csapatfőnök rövid összegzése.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: