DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Koncsek Hajnalka nyer, az ACIS Motorsport szárnyal

Még mindig szárnyal, hiszen harmadik bajnoki címét is begyűjtötte az ACIS Motorsport a Speedladies Euro Cup-ban, de emellett gondol a jövőre is, hiszen Förch Junior Team néven legújabb programját is megkezdte. Gyuricza Péter sportmenedzser beszél az idei szezonról és az utánpótlás-nevelés újraindításáról.

Talán kezdjük a bajnoki címmel. Nehéz év volt az idei?

A Speedladies Euro Cup nagyobb mezőnnyel indult, mint korábban, és jöttek olyan versenyzők, akikről még egyáltalán nem hallottunk. Nem volt viszonyításunk, ezért csak arra koncentráltunk, hogy Koncsek Hajni és Jakab Zsófi a lehető legjobb formában legyen az első hétvégére. Külön tréningeket vettek, lényegesen többet motoroztak a lányok, több szabadedzést teljesítettek, mint a tavalyi évben. Az eredmény meg is lett, az első versenyen már elhoztuk az első két helyet. Összességében nem volt nehéz 2015, tettük a dolgunkat, de a lányok azért minden futamon megküzdöttek a serlegekért.

ACIS_szlovakiaring (11)



Koncsek Hajni háromszoros bajnoka lett a sorozatnak, Jakab Zsófi harmadik lett a bajnokságban. Két ilyen tehetséges lánnyal milyen célok lehetnek még előttetek?

A legfontosabb, hogy szeretnek versenyezni, szeretik a motorsportot. Nem létezik ma olyan célunk, vagy kihívás, hogy másféle sorozatban is bizonyítsunk. Ez olyan eredmény számunkra, ami a célunk megvalósulását, elérését mutatja. Mindig lesznek álmok, de egy csapat és egy versenyző életében is az a legfontosabb, hogy amit felépített, annak a csúcsán jól érezze magát. A lányaim most nagyon jól érzik magukat.

Az anyagi helyzet a technikai sportok egyik meghatározója. A te menedzseri munkád mennyire volt sikeres ebben az évben?

A munkámban talán a legnehezebb, hogy év elején bebiztosítsam a csapat működését. Ráadásul, mint a Gender Racing Team reklám- és marketingigazgatója, több szegmensen is helyt kell állnom. Vannak formula­autó­ink, indítunk túraautókat és a gyorsasági motorsportban a lányokon kívül egy új program beindításán is dolgozom. A munkám sikeressége persze az is, hogy a versenyzők jó eredményeket érnek el, de siker az is, hogy a team egésze rendben működött egész évben. Minden a csapatunkhoz köthető versenyző dobogós helyezéseket ért el, így sikeresnek, de legfőképpen büszkének érzem magam, és örülök, hogy ennek az alakulatnak dolgozom.

ACIS_mi rendes 1

Említetted, hogy új program beindításán is munkálkodsz. Beszélnél erről bővebben?

Még nem teljesen kiforrott a dolog. Förch Junior Team néven indított programunk a 8 és 14 év közötti versenyzők felkarolásával fog foglalkozni. Számadó Máté gyorsasági motorosunk az első, aki kedvezményezettje lett a programnak. Egy versenyző számára ebben a korban a szülők anyagi helyzete a meghatározó, de mire felnőtt korba lépnek, a szülők nem tudják finanszírozni a versenyzésüket. Már a kezdetekkor menedzselni kell egy fiatal tehetséget. Itt még nem a pénz számít, inkább az, hogy már most megismertetni a leendő szponzoraival. Egy versenyzőt fel kell építeni. Meg kell mutatni a nagyközönségnek is.

Tehát ez a program nem pénzt osztogat a tehetségeknek?

Erről szó sincs! Nem osztogatunk pénzt. Mi befektetők vagyunk, akik pénzt teszünk valaki népszerűsítésébe, mi munkát teszünk abba, hogy a fiatal a legjobb instruktorokkal dolgozhasson, hogy megtalálja a számára megfelelő csapatot, hogy megtanuljon nyilat­kozni, hogy tisztában legyen azzal, hogy az ő egyéni karrierépítése, az egy csapat­munka eredménye.

Egy gyerekkorú versenyzőnek ezeket tudnia kell?

Neki és a szüleinek is tisztába kell lenni azzal, hogy mivel jár, és min múlik egy karrier felépítése. Sokan hibáztatják a cégeket, hogy nem adnak pénzt a versenyzésükre. Már ebben a korban meg kell tanulni, hogy miként működik a szponzoráció és mi a reklámozás lényege. Így nem fog tévhitben felnőni, és nem keres folyamatos bűnbakokat.

ACIS Pannónia autó 158

Van a szakmában vagy a sportban olyan ember, akivel konzultálsz, vagy akitől tanácsot kérsz?

Természetesen. Gáspár István, az autós gyorsasági szakág vezetője nagyon sok segítséget ad a munkámhoz. Ő szintén elkötelezettje az utánpótlás-nevelésnek. Mi már félszavakból értjük egymást, és vagyunk annyira nyíltak egymással, hogy tiszteletkörök helyett valós megoldásokról beszélgetünk. A másik ember, akivel szívesen beszélgetek, Talmácsi Gábor édesapja, Talmácsi István. Az ő szakmai tapasz­talata megkérdőjelezhetetlen. Naprakész a világ motorsportjában, éles szemű, egy rendkívül céltudatos és körültekintő ember. A véleménye sokat számít nekem.

Hogyan ünnepli a csapat az idei győzelmeket?

Egyelőre mindenki saját maga, illetve a szeretteivel. Az autósoknak még van egy forduló a Hungaroringen szeptember 12–13-án. Ezt követően egy megfelelő dátumot keresünk a közös ünneplésre. De már most szeretném megköszönni a Gender Racing minden dolgozójának, segítőjének a munkáját, köszönet a szponzoroknak, nagy hála Bérczi János­nak, hogy a lányok motorját kifogástalan állapotban tudhatjuk minden versenyünkön.

Az ACIS lányok jövőre is folytatják a versenyzést?

Számukra és számomra sem kérdés, hogy folytatjuk. Szeretném Hajnit négyszeres bajnokként ünnepelni, de ha Zsófi végez előtte, én azt sem bánom. Zsófi nagyon sokat gyorsult idén is, és nagyon örülök, hogy igazi csapatként dolgoznak össze a lányok. S bár ezt a csapatot én hoztam létre, de most már ez a két lány a motorja. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: