Ezen a hétvégén rendezik a hagyományosan a 2011-es Malajziai Nagydíjon elhunyt Marco Simoncelli emlékére rendezett viadalt a közép-itáliai Latinában. A Sic Supermoto Day névre keresztelt esemény szombati napját azonban tragédia árnyékolja be, a 44 éves Doriano Romboni ugyanis belehalt a második edzésen elszenvedett sérüléseibe. A jelentések szerint a baleset hasonló körülmények között történt, mint a jótékonysági rendezvény névadójának sepangi bukása: az olasz motoros, aki egyike volt a számos hazai résztvevőnek, elesett, egyik kollégája pedig már nem tudta őt kikerülni, s eltalálta hátulról. A versenyzőt helikopterrel azonnal kórházba szállították, ám az életét már nem tudták megmenteni.
Romboni 1990 és 1995 között hat gyorsasági motoros világbajnoki nagydíjhétvégén tudott diadalmaskodni: két versenyt a 125 köbcentis géposztályban, négyet pedig a 250-esek között tudott megnyerni. Az olasz ezután feljebb lépett a királykategóriába, ahol bő két évig versenyzett, majd pályafutása végén egy ideig a Superbike világbajnokság mezőnyében is kipróbálta magát.
Doriano Romboni életét vesztette a Simoncelli-emlékversenyen
https://formula.hu/motor-1/2013/11/30/doriano-romboni-eletet-vesztette-a-simoncelli-emlekversenyen- 2013-11-30 22:19:00 2013-11-30 22:19:00
A korábbi világbajnoki futamgyőztes motoros, Doriano Romboni belehalt sérüléseibe, miután szombaton balesetet szenvedett a bő két éve tragikus módon elhunyt Marco Simoncelli emlékére rendezett Sic Supermoto Day egyik edzésén.