A The Glen napjainkban a harmadik pálya, amely ezt a nevet viseli, az elsőt 1948-ban közutakból alakították ki. A pálya kijelölésének ötlete Cameron Argetsingertől származott, aki szerint a verseny turistákat vonzana a területre és 1947 nyarán petíciót nyújtott be a helyi hatóságoknak. Az első versenyt - melyet Frank Griswolf nyert Alfa Romeóval - egy 6.6 mérföld hosszú pályán rendezték, a vonalvezetés vasúti átjárókat is tartalmazott és a város központját is érintette. A versenyt 1951-ig minden évben megrendezték, ekkor azonban a Ferrari pilótája, Sam Collier baleset során életét veszítette. Egy évvel később Fred Wacker csúszott ki a pályáról, egy kisgyermek volt az áldozat és további 12 néző megsérült. A versenyt leállították. Tervek készültek egy állandó versenypálya megépítésére, de amíg az el nem készült egy félreeső vidéken, 4.6 mérföld hosszú utcai pályán versenyzett a mezőny.
Az új pálya megépítését Bill Milliken vezette a Cornell University segítségével. Az eredmény egy mágikus, 2.3 mérföld hosszú pálya lett. A létesítmény 1956-ra készült el, de a Formula-1 csak 1961 őszén látogatott ide először. Miután mindkét bajnoki címet begyűjtötte, a Ferrari úgy döntött, nem utazik el a helyszínre. Innes Ireland a futamot a nyolcadik helyről kezdte meg, majd a Lotusszal a harmadik helyig jutott és amikor Jack Brabham és Stirling Moss mechanikai probléma miatt feladta a versenyt az első - és egyetlen - világbajnoki győzelmét szerezte Dan Gurney előtt.
1962-ben újra a Team Lotus nyert Jim Clark vezetésével, de 1963-1965 között senki nem tudta Graham Hill BRM-jét megszorongatni. Ezt két Clark győzelem követte a Team Lotusszal, majd 1968-ban Jackie Stewart nyert a Matrával. A pálya feküdt a brit pilótáknak - hét év alatt hét győzelmet szereztek.
A pálya azonban egyre balesetveszélyesebbé vált és amikor Graham Hill komoly sérülést szerzett egy baleset során átalakítási munkálatok kezdődtek. Több pilóta szerint az átalakított vonalvezetés sokkal jobb volt, mint az eredeti. A pályát újraaszfaltozták és kiszélesítették, a boxokat áthelyezték. De készült egy extra, 1,1 mérföld hosszú része is a pályának - amellyel a vonalvezetést 3,3 mérföld hosszúságúra lehetett meghosszabbítani -, ez további négy kanyart tartalmazott.
A Formula-1 1971-ben tért vissza a helyszínre és a Tyrrell feltörekvő sztárja, Francois Cevert nyert. 1973-ban a pilóta egy szörnyű balesetben életét veszítette az időmérő edzésen, csapattársa, Stewart pedig visszalépett a versenyzéstől - ez lett volna 100. versenye - és befejezte Formula-1-es pályafutását. 1974-ben egy újabb sikánt építettek be a pályába, de a verseny során a fiatal osztrák, Helmut Koinigg elveszítette autója felett az irányítást és autója a korlátnak ütközött, mely a levegőbe emelkedett. Koinigg életét veszítette.
Az 1970-es évek végén a nézők folyamatosan elfordultak a pályától. Az 1978-as futam izgalmas volt, a francia Jean-Pierre Jarier dominált a Lotusszal. A pilóta a monzai halálos balesetben életét veszítő Ronnie Peterson helyét foglalta el. Jarier úgy tűnt, győzelmet arat és nagyszerű Formula-1-es pályafutás vár rá, de autója tönkrement és Carlos Reutemann nyert a Ferrarival. Egy évvel később Gilles Villeneuve nyert újra az olasz csapatnak, de addigra a Formula-1-es csapatoknak nehézséget jelentett a pályára való eljutás. Nem voltak hotelek és az ittas rajongók nem igazán szolgálták a Formula-1 hírnevének növekedését. A csapatok összepakoltak és soha nem tértek vissza a helyszínre.
A CART bajnokság további egy évet versenyzett még a pályán, de ezt követően a The Glen elhalványult. Az 1980-as évek közepén az International Speedway Corporation vásárolta meg a pályán és a NASCAR 1986-ban megérkezett a helyszínre, a győzelmet Tim Richmond szerezte meg. A Budweiser at the Glen lett a legfőbb eseménye a pályának, több rajongó lakóautóval és sátorral érkezett a helyszínre, hogy megnézzék a versenyt.
A teljes, 3.3 mérföld hosszúságú pályát napjainkban alig használják, de a rajongók szeretik a helyszínt.
