Hamiltont nem zavarta meg a kockás zászló egy körrel korábbi belengetése, nem úgy mint Kamui Kobayashit, aki az utolsó körben engedte el Jules Bianchit.
"Arra gondoltam, hogy látok dolgokat"" - nyilatkozta Hamilton a futam után.
Lauda azonban nem tudta elűzni magától a gondolatot, hogy ez is a Ferrari miatt történt. "Bahreinben volt egy megbeszélésünk, és a vörös csapat azt akarta, hogy egy körrel rövidebb legyenek a futamok" - nyilatkozta Lauda a német RTL-nek. "Ãgy ez volt a teszt. De ez nevetséges, az ilyen dolgoknak nem kellene megtörténnie. A kínaiak nem tudják, hogy hogyan kell a köröket pontosan számolni?"
Hamiltont azonban nem lehetett megtéveszteni, így pályafutása 25. győzelmét szerezte a Kínai nagydíjon, amivel beérte Laudát az örökranglistán. Lauda szerint ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a 2008-as bajnok idén a második világbajnoki címére hajt. "Az egyetlen dolog, amit talán a múltban egy kicsit elhanyagolt az a teljes összpontosítás volt" - folytatta Lauda. "Kihozta a kutyáját apályára, egy sereg ember kísérte. Egyszer, amikor kint volt a kutya azt mondtam neki, hogy csak magára összpontosítson, dobja el a poggyászt és 120%-osan koncentráljon. Most azt a teljesítményt nyújtja, amit elvárunk tőle. És ha nem lett volna gondja Melbourne-ben, akkor valószínűleg az összes idei futamot megnyerte volna."
A bajnokságot Hamilton előtt még 4 ponttal vezető csapattárs Nico Rosberg világbajnoki esélyeit sem kell még azonban leírni. "Még sok futam van hátra" - nyilatkozta a franciák egykori Formula-1-es pilótája, Patrick Tambay a francia RMC-nek. "A Mercedesnél egyenlő státusz van, és Nico bár megmutatta, hogy egy kicsit szenved Hamiltonhoz képest, de a szezon még nagyon hosszú. Korábban nagyon vidámnak, nagyon mosolygósnak láttuk Nicót, de most érezhetően egy kicsit feszült."
A következő Spanyol Nagydíj előtt most három hét szünet következik, Lauda szerint azonban ők Barcelonában is a győzelemért fognak harcba szállni. "Barcelona jól mutatja a formát. Mindenből van egy kicsi a pályán" - nyilatkozta Lauda. "Az összes csapat fejlesztésekkel érkezik. És amikor olyan ellenfeleid vannak, mint Fernando Alonso, vagy a Red Bull, akkor te nem dőlhetsz hátra. Adrian Newey most nem volt itt (Kínában), mert otthon ült és keményen dolgozott, hogy elkapjanak bennünket."