A finn a Lotus versenyzőjeként a 2013-as szezon nyári szünetéről visszatérve hintette el a sajtó előtt, hogy hűvössé vált a viszonya a csapat vezetőségével, akik még egyáltalán nem adtak neki fizetést arra az évre. Raikkönen hamarosan bejelentette távozását a gárdától, őt pedig több más szakember is követte. A csapatvezetővé előlépő tulajdonos, Gerard Lopez ekkor cégétől, a Geniitől többeket is nagyobb felelősséggel ruházott fel az istálló életében, míg a tél folyamán Pastor Maldonado és szponzora, a PDVSA is megérkezett a csapathoz. Mindezek hatására, ha az autó messze el is marad a tavalyi szinttől, legalább a fizetési elmaradásokat rendezni tudták.
"Amióta összeállt az új menedzsment, mindent sikerült elrendezni. Nem volt könnyű a srácok számára, de most már minden rendben van" - nyilatkozta Grosjean Kínában.
"Persze én sem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, de egyszer sem nyitottam ki a számat ezzel kapcsolatban a média előtt. Ez az én dolgom volt, csak rám tartozott. Aztán Kimi robbantotta a bombát, amikor elmondta, hogy a csapatban a versenyzők nem kaptak fizetést."
"Jó, hogy legalább idén, ebben a nehéz helyzetben ezzel már nincs probléma. Két sikeres év után most egy rosszabb szezonunk van, de mindenki azon dolgozik, hogy jobbá tegye az autót, és nem hibáztatunk rajtunk kívül álló dolgokat."