A Red Bull új versenygépe, az RB9-re keresztelt autó február 3-án debütál a nagy-britanniai Milton Keynesben, két nappal a jerezi tesztek kezdete előtt. A főtervező, Adrian Newey az Auto und Motor Sportsnak adott nyilatkozatában azonban igencsak bosszús, amiért eddig mindenféle újítását megvétózták, hiszen a Red Bull fölénye egyértelműen a briliáns technikai megoldásokban rejlik. A csapat évről évre egyre jobb újításokkal jelentkezik, amiket viszont az idény végén el is felejthetnek, mert az FIA szabálytalannak nyilvánítja őket.
"Idegesítő, hogy például tökéletesre fejlesztettük a befújt diffúzorunkat, amire a csapat támaszkodott a fejlesztéseket illetően, erre nem engedélyezik a további használatát. A szabályoknak is megfelelő flexibilis első szárnyat készítettünk, de azt tilalmazták. Sőt, 2012-ben betiltották, hogy az első tengelyeken keresztül vezessük el a levegő a kerekekhez. Nevetséges, szerintünk az a megoldás teljes mértékben legális volt."
Newey szerint az is nagy kihívást jelentett a múlt évben, hogy alkalmazkodni tudjanak az új gumikhoz. "Előröl kellett kezdenünk az autó megtanulását, hiszen az teljesen máshogy működött a Pirelli gumikon. Az új abroncsok miatt nagyon korlátozottak voltunk a fejlesztésben. Ha túl felmelegedett szemcsésedett, ha túlságosan lehűlt, már nem tapadt."
A brit tervező szerint a Forma-1 romlásához vezethetnek a folyamatos korlátozások: "Sajnos ez a folyamatos változtatgatás túlságosan korlátozza az újító szellemet. Az autósportok legfelső szintjén ez már az ember és ember közötti, valamint a gép és gép közötti harcról szól. Ha uniformizálnánk az autókat, akkor lealacsonyodnánk pár kategóriát, és pont a másság miatt tűnik ki a Forma-1, ezért a legnépszerűbb. Nem szabadna engedni, hogy a Forma-1 egyre jobban hasonlítson ezekre a szériákra, ahol minden autó ugyanolyan, csak a versenyző és a motor különbözik. Nagyon meglep, hogy pár kollégám a Technikai Munkacsoportban éppen a szigorításokért lobbizik. Ez olyan, mintha az ember le akarná szavazni a pulykát karácsonykor."