Hazai hírek
RX-ben és raliban is versenyzett Kis Vadkutya
Nem volt szerencsés éve ifj. Nedecki Lászlónak, sem a pályán, sem a hétköznapokban: az STC a versenyautók volánja mögött –1600 versenyein több technikai hiba érte, szezonja vállműtéttel ért véget.
részletekBartha Brigitta sokat tanult 2024-ben
Hosszú és eredményes története van a Bartha családnak a ralikrosszban, most a 15 éves Bartha Brigi építgeti ralikrosszos karrierjét, második évén van túl a Junior Kupában.
részletekSzikszai Bészi: Totálkár után újratervezés
A terveket időnként felülírják a külső tényezők: Szikszai Bészi esetében ez az év talán legnagyobb ralikrosszos balesete volt, amely a legelső előfutamon vetett véget 2024-es szezonjának.
részletekJuhász Csaba küzdelmes éven van túl
Szinte üldözték a technikai gondok Juhász Csabát, aki új navigátorral, de a jól bevált Mitsubishivel kezdte az évet, melyet végül egy Peugeot-ban kellett befejeznie
részletekIfj. Willisits Vilmos bajnoki címért küzdött
Erős szezont tudhat maga mögött a fiatal tehetség, aki az olasz bajnokságban végül másodikként zárt.
részletekAz EasyKart Trophy Hungary negyedik idénye
Az újabb tehetségek bevonzása által már öt kategóriában osztottak bajnoki címeket. A szériának idén az MNASZ Országos Gokart Kupa adott otthont, öt fordulót rendeztek Magyarországon.
részletekLipovics Patrik 10. lett a Világdöntőn
Lipovics Patrik az idei évet a KMS Europe kötelékében, de a Széchenyi István Egyetemmel együttműködésbe lépve, a Széchenyi Motorsport színeiben kezdte meg.
részletekFelkészült a következő évre Zsebő Marcell
Zsebő Marcell számára új kihívással indult az év, hiszen tavaly decemberben kategóriát váltott, így ettől kezdve a juniorok mezőnyét erősíti.
részletekFagyos adrenalinlöket a tereprali-évadzárón
Jeges szélvédők és ködös táj várta a kora reggel rajtoló Hunguest Raid of the Champions mezőnyét. A versenyzők átfagyva szálltak ki az autókból a gyorsaságik után, ahol a nap elején a dermedt talajon és faleveleken sokszor a fék is jelentéktelenné vált.
részletekSzavazz az év legjobb magyar versenyzőire!
A hamarosan megjelenő Autósport évkönyvben a magyar pilóták megszokott szakértői rangsora mellett idén is kihirdetjük az olvasói szavazás eredményét. Döntsetek: kik voltak idén a legjobbak?
részletekFormula Shakedown: Új bajnok az ORB-ben!
Teszttilalom, lassítók, új bajnok, régi hiba: Vincze Ferenc és Gobodics Tamás összegzése az ORB aktuális fejleményeiről.
részletekNémet Motorsport: Nem számolgatunk!
A bajnokság negyedik helyéről várja a szezonzáró Zemplén Ralit Német Gábor és Németh Gergely: a Német Motorsport párosa mindent megtesz a dobogóért, de talán ennél is fontosabb, hogy sikerüljön jó szájízzel zárni a 2024-es évadot.
részletek