DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gokart

Végjáték: Kecskeméten zárult a 2015-ös gokartbajnokság

A legtöbb kategóriában már a kecskeméti szezonzáró előtt eldőlt a 2015-ös országos gokartbajnoki cím sorsa, így nem volt teljes a mezőny az év utolsó versenyhétvégéjén – akik viszont ott voltak, a rossz idő ellenére remek küzdelmet produkáltak.

A 2015-ös magyar országos gokartbajnokság október második hétvégéjén, Kecskeméten érkezett el a végéhez, ahol a mezőny nagy része péntektől kezdve harcolt az elemekkel: a pilóták minden futam végén teljesen eláztak. A versenyen a rossz idő ellenére is sokan részt vettek, bár a bajnokság már majdnem minden kategóriában eldőlt.

Rotax Master_Kecskemet_01



A Rotax Max Masters kategóriában szoros volt a bajnokság állása, azonban a Visual Motorsportnál versenyző Ellenes Lászlónak elég volt az elődöntőben győznie, hogy 11 pontos előnnyel megnyerje a bajnokságot csapattársa, Gorzó Zsolt előtt. A bajnokság harmadik helyén a Kecskeméti MSE versenyzője, Gyutai Péter végzett.

A DD2 kategória versenye izgalmasra sikerült, hiszen a magyar bajnok Kovács Gábor Roland, a Hargitai Racing pilótája nem indult el, miután nagy pontelőnnyel vezette a bajnokságot, s így nem akart megkockáztatni egy esetleges technikai hibát. A hétvégét Gábor testvére és csapattársa, Kovács László uralta, aki mindkét futamot behúzta, s ezzel bebiztosította második helyét a pontállásban. Az elődöntőben László mögött, a szlovén Fidanovski Kosta és Locskai Lajos, a Hargitai Racing pilótája végzett, míg a döntőben Locskai a második helyen ért célba, a harmadik helyet pedig Kovács Péter, a Speedworld Academy versenyzője szerezte meg.

KZ2_Kecskemet_01

A DD2-es kategóriából Kovács Gábor és Kancsár Ferenc jutott ki a világdöntőre, azaz a Rotax Max Grand Finals-re, míg a DD2 Masters kategóriából Fodor Géza és Locskai Lajos a kijutó. Kancsár és Fodor a hétvégét Portugáliában töltötte, ahol részt vettek egy versenyen, már a világdöntőre készülve.

A KZ2 géposztályban mind a két futamot Katona György nyerte, mögötte Volentér Balázs és Nagy Milán végzett a dobogón: az első futam Nagy Milánnak, a második Volentér Balázsnak kedvezett.

Rotax Max Junior_Kecskemet_01

Szép csatákat láthattunk az amúgy is látványos versenyen, a Rotax Max Junior kategóriában is, ahol Szabó Boldizsár a Prokart Team színeiben és Vincze Ádám, a Top-Motorsport pilótája küzdött az első helyért. Az első futamot Boldizsár, a másodikat Ádám nyerte, míg a harmadik helyen mindkét futamon az MGE versenyzője, Tőzsér Alex ért célba.

A kategória bajnoka, Kovács Zsombor, a KMS Europe pilótája nem volt jelen az utolsó bajnoki fordulón, hiszen nagy előnnyel vezetett, így lehetősége volt elmenni egy másik versenyre, Portugáliába, hogy a novemberi világdöntőre, a Rotax Max Grand Finalsre tudjon gyakorolni és készülni. A magyar bajnokság megnyerésével ő képviseli Magyarországot a világdöntőn. Portugál versenye jól sikerült, hiszen összetett másodikként végzett az erős nemzetközi versenyen.

Rotax Max SeniorLecskemet_01

Fodor Árpád, a CRG GSE versenyzője is nyugodtan készült az év utolsó magyar bajnoki fordulójára, hiszen ő is pontelőnnyel vágott neki az utolsó versenynek, azonban versenyképes motor hiányában az elődöntőt második helyen hozta be Jerkó Patrik, a Prokart team pilótája mögött. Fodornak a döntő első körében sikerült átvenni a vezetést, és tizenöt körön keresztül tartotta a helyét. Jerkó azonban végig mögötte volt, amikor Fodor alól elfogytak a gumik, megelőzte őt, így a végeredmény az elődöntővel azonos lett. Szente Barbara, az Energy Hungary Kart SE. versenyzője mindkét futamon, a harmadik helyen végzett. A bajnoki cím így is Fodoré lett, hiszen 21 ponttal vezeti a bajnokságot ezzel ő is a magyar csapatot erősíti a világdöntőn, novemberben.

Micromax_Kecskemet_01

A Micromax kategóriában az első két helyet kibérelte magának Sugár Dániel a Top-Motorsporttól és Dominkó Arnold a Kecskeméti MSE-től: mindkét futamban Dani lett az első és Arnold a második. Az első futamon Válint Balázs, a Hargitai Racing pilótája állhatott a dobogó harmadik fokára, míg a második futamon Filip Jenic lett a harmadik. A bajnokságot Sugár Dani 26 pontos előnnyel nyerte meg Dominkó Arnold előtt, míg a harmadik hely Válint Balázs és Lázár Vilmos között dőlt el, ahol pontegyenlőség alakult ki, azonban Balázsnak volt első helyezése a szezon során, így övé lett a harmadik pozíció. Balázsra is nagy kihívás vár, hiszen a világdöntő idején gyerekeknek is rendeznek versenyt, ahol a Micromax kategóriában egyedüli magyarként ő is részt vesz. A MiniMax kategóriában Tuzson Bence és Válint Bence mutathatja meg tudását a nemzetközi versenyen.

A MiniMax versenyei is hasonlóra sikerültek a többi kategóriához ugyanis mindkét futamot Nagy Sándor, a Top-Motorsport pilótája nyerte, mögötte pedig Kun Ruben a C.R.G. GSE, és Válint Bence a Hargitai Racing versenyzője végzett. Az elődöntőből Ruben jött ki jobban, a döntőn viszont Bence húzta be a második helyet. A bajnokságot, Nagy Sándor nyerte, a második Major Bence lett a Hargitai Racinggel, míg harmadikként csapattársa, Válint Bence zárt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: