Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. május 24. kedd
Formula-E

Agag: Nem akarok többféle karosszériát

A Formula-E első embere szerint jó ötlet volt, hogy hagyják a gyártókat versenyezni a hajtásláncok terén, ám szeretné, ha a jövőben is megmaradna az egyen-karosszéria.

A Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken közétette a Formula-E következő három-négy évére szóló, karosszéria-fejlesztési tenderét - Alejandro Agag, a sorozat irányítója az Autosportnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy nem akar karosszéria-versenyt a gyártók között, ez inkább maradjon az erőforrásokat készítők sajátja.

„Soha nem szeretnénk, hogy több karosszéria legyen egymás mellett. Egyszer eljön majd a nap (az energiatárolók számára), de a karosszéria változatlan marad. Nem aeroversenyről van szó, nem erről szól a bajnokság. Elektromos technológiával foglalkozunk, így erre kell koncentrálnunk” - nyilatkozta a spanyol üzletember.

Az Autosport tudni véli, hogy a szériát jelenleg ellátó Dallara, a Spark Racing Technologies-zal együttműködve folytatni fogja kapcsolatát a Formula-E-vel, Jean-Paul Driot, a Renault e.dams menedzsere pedig támogatja Agag terveit. „Az egyenautók mindenkinek jók, mert költséghatékonyabbak. Az IndyCarban ez nagyon jól működik, és nem akadályozza, hogy a versenyek izgalmasak legyenek.”

A francia csapat társalapítója, Alain Prost szerint azonban az út a jövőben járható lehet, noha jelenleg nem érzi késznek rá a szériát. „Számomra ez második, vagy harmadik lépés, hiszen egy kicsit később kerülhet erre sor. Ha majd elérjük, biztosan nagy siker lesz, de óvatosnak kell lennünk, hiszen minden bizonnyal nagyon sok pénzbe fog kerülni. Mégpedig azért, mert folyamatosan dolgozni kell majd rajta, és a szélcsatornát is használni kell - tízszer, hússzor annyiba is kerülhet majd.”

Roger Griffith, az Andretti Autosport egyik csapatvezetője szerint a terveket nem kell teljes egészében lesöpörni az asztalról, de a rövid távú tervek között még nem szerepel a széria ilyetén történő átalakítása. „Ha egy versenyképes karosszériát kapunk, az olyan lesz, mint az F1. Elektromos F1. Azonban még nem állunk rá készen, és nem is ez a sorozat kulcspontja. A bajnokság egyre nő, és izgalmasabbá válik, azonban hosszú távú stabilitásra van szükség, így a közös karosszéria egyelőre mindenki számára megfelelő.”

Olvastad már?