DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Bird a leggyorsabb az esővel záruló tesztnapon

Elérkezett a Formula-E doningtoni tesztjének utolsó hete. A mezőnyben feltűnt egy új ismert név, Jacques Villeneuve elásta magát a kavicságyba, a két küszködő csapat helyzete pedig továbbra sem javult.

E héten a hétfői és keddi gyakorlással zárul a hivatalos szezonelőtti tesztidőszak az elektromos sorozatban, és miközben egyes csapatok már most felkészültnek tűnnek az októberben startoló új évadra, mások helyzete még mindig kilátástalan.

Az Andrettiről és a Trulliról van szó, amely két istálló a szoftverrel és az új motorral kapcsolatos gondok miatt alig, illetve egyáltalán nem körözött az előző négy doningtoni tesztnapon, és ugyanehhez a szokásukhoz tartották magukat most, az utolsó előtti napon is. Egyelőre hiába érkezett friss versenyző mindkét alakulathoz, pályára nem léphettek az új nevek. Az Andretti lehetőséget adott volna az elmúlt évek egyik legnagyobb formaautós száműzöttjének, Robin Frijnsnek, aki egyelőre csak a garázsban kóstolhatott bele a sorozatba. A Trullinál eközben a csapat névadója, Jarno Trulli eldöntötte - talán a problémák fényében -, hogy mégsem fog versenyezni a szezonban, és az Aguritól érkező Salvador Durannak adta át a volánt, aki azonban szintén nem tekergethette azt.

_l5r2447



Ami a pályára ki is hajtó autókat illeti, belőlük azért 12 is volt, közülük pedig Sam Bird bizonyult a leggyorsabbnak a DS Virginnel, három tizeddel jobb időt autózva Lucas di Grassi Abtjánál. Csak ők ketten futottak időmérős, 200 kW teljesítményre feltekert autóval, így komolyabb előnnyel végeztek a többiek előtt, akiknek során Loic Duval vezette.

Az utolsó másfél órára megérkezett az eső Doningtonba, ekkor pedig elcsendesültek az események, noha néhányan azért a megváltozott viszonyok között is igyekeztek kipróbálni autójukat. A napot negyedik helyen záró Jacques Villeneuve azonban a vizes pályán megcsúszva elásta a Venturit a kavicságyba, a leintés pillanatában pedig Jerome d’Ambrosio is így járt a Dragon volánjánál.

 

A hétfői tesztnap végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő
1. Sam Bird DS Virgin Racing 1:30.451
2. Lucas di Grassi Abt Audi Sport 1:30.772
3. Loic Duval Dragon Racing 1:32.022
4. Jacques Villeneuve Venturi 1:32.154
5. Jerome D'Ambrosio Dragon Racing 1:33.419
6. Stephane Sarrazin Venturi 1:33.569
7. Sebastien Buemi Renault e.dams 1:33.883
8. Oliver Turvey Team China Racing 1:34.203
9. Nick Heidfeld Mahindra Racing 1:34.501
10. Nathanael Berthon Team Aguri 1:34.739
11. Nicolas Prost Renault e.dams 1:34.895
12. Bruno Senna Mahindra Racing 1:35.611
  Vitantonio Liuzzi Trulli -
  Simona de Silvestro Andretti Autosport -
  Robin Frijns Andretti Autosport -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: