DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Formula-E

Végleg visszavonulhat Jarno Trulli

Az F1-es futamgyőztes olasz három versenyzés nélkül töltött év után tért vissza a Formula-E-be, ám lehetséges, hogy a szezon befejeztével ismét szögre akasztja a bukósisakot.

A 40 esztendős pescarai másfél évtizedet töltött el a királykategória mezőnyében, utolsó éveiben a Caterham-féle Lotusnál időzött, 2012-ben nem maradt számára hely az istállónál, ekkor szorult ki a legjobbak közül is. Három évet töltött úgy, hogy nem versenyzett semmilyen F1-en kívüli szériában, az ősszel elinduló Formula-E csábította vissza a versenyzői ülésbe. Az elektromos sorozatban saját csapata, a Trulli GP színeiben szerepel – korábban elmondta, ha nincs ez a különleges kettős szerepkör, valószínűleg nem tért volna vissza a versenypályára.

Azonban hiába Trulli a sorozat egyik legnagyobb neve, eddig nem igazán tartozott a bajnokság főszereplői közé. A szezon féltávjánál a tabella 16. helyén áll, Uruguayban negyedik lett, máshol viszont nem sikerült pontot sem szereznie. Talán ennek is köszönhető, hogy bizonytalan, folytatja-e a versenyzést az idei szezon után.



„Létfontosságú volt, amikor elindítottam a csapatot, hogy én legyek az egyik versenyző, de a jövőről eddig nem tudok mit mondani” – árulta el az Autosport lapnak. „Az elsődleges célom az, hogy az istálló jövőjére koncentráljak, pillanatnyilag azonban nem tudom, mit fogok csinálni versenyzőként. A szezon végéig folytatni fogom, aztán meglátjuk.”

Ami biztos, a Trulli GP a mezőnyben marad: nemrég az olasz Tecnomatica céggel lépett szövetségre, közösen fejlesztik a Motormatica névre keresztelt hajtásláncot, amelyre a második szezon engedékenyebb szabályai alapján lehetőségük van – jövőre már nem kell mindenkinek egyenautót használnia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: