DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A Ferrari motort cserélhet Vettel autójában

Sebastian Vettel csak az utolsó pozícióból rajtolhat az F1-es Szingapúri Nagydíjon, mivel a jobb hátsó felfüggesztés eltört az autójában. A német a futam előtti teendőkről beszélt a riportereknek.

A négyszeres világbajnok korábban beismerte, hogy az időmérőn egy kissé ingerülten lett, most pedig a probléma súlyosságáról mesélt. A csapatnak fontolóra kell vennie azt is, hogy kicserélje-e az erőforrást a Ferrariban, vagy sem.

Vettel elmondta, hogy még mindig keresik a felfüggesztés törésének okait: „Azt hiszem, eddig óriási munkát végeztünk, hogy nem kellett motorcserét végrehajtanunk. Nyilván jobb lenne ez a mód, és az is, ha előbb lennék a rajtrácson, de most keressük a hibát, és azt, hogy van-e értelme a cserének, vagy nincs. Ez egy kicsit később fog kiderülni.”

 vettel-szingapur-2016-2



A német versenyző az autó viselkedéséről is mesélt: „Amint elkezdtem keményebben nyomni, érzékeltem a problémát, de ezt az edzésen már lehetetlen lett volna kijavítani. Ez egy ritka hiba, de ez van. Nem balszerencse volt. Megvan az oka, amiért eltört, és szerencsére csak az egyik autóval történt meg, és nem mindkettővel.”

A Ferrari pilótája próbált a pozitívumokra koncentrálni nyilatkozata végén: „Ez olyan dolog, amit meg kell értenünk, és tanulnunk kell belőle. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudjuk kijavítani, és holnap ne lehetne egy jó versenyünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: