DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Valóban új életre kelt a Sauber

Az év korábbi részében túlélésért küzdő Sauber az F1-es nyári szünet előtt tulajdonost cserélt, és ígéretet tettek rá, hogy fejleszteni fognak. Belgiumban bebizonyosodott, hogy betartották szavukat.

A svájci istálló, amelynek már csak nevében van köze az alapítóhoz, Peter Sauberhez, a szezon korai szakaszában anyagi problémái miatt nem tudott számottevően fejleszteni, mindössze egy hátsó szárnnyal rukkoltak elő Németországra – ez is oka annak, hogy pont nélkül állnak a konstruktőri versenyben, a Manor mögött. Az új irányítás alatt azonban a hinwili főhadiszállás eddig vegetáló részlegei is beindultak: a spái hétvégére a csapat idei legkomolyabb fejlesztéseivel érkezett, egy új első szárnyból és orrkúpból álló csomaggal.



A motorsport.com szakértői az új szárnyat a Red Bull stílusához hasonlítják. Tulajdonképpen minden eddigi elem megváltozott, az első kerekek, padlólemez eleje és oldaldobozok körül módosult légáramlás pedig az autó aerodinamikai teljesítményét hivatott javítani.

Egyébként a várakozások szerint épp Spa, valamint a soron következő Monza lehetnek azok a pályák, ahol a Sauber jó eredményben bízhat.  „Jön Spa és Monza, ha pedig a csomagunk működik, olyan helyzetbe kerülünk, amelyből sokkal többet profitálhatunk, és az előnyt kihasználva bárhol pontot szerezhetünk. De elsősorban olyan helyszínen, ahol nincs szükség sok leszorítóerőre, talán Monzában” – mondta a csapat versenyzője, Felipe Nasr.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: