DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Így akarták megakadályozni Raikkönen debütálását

Nagyon nagy szó volt, amikor Kimi Raikkönent 23 együléses versennyel a háta mögött szerette volna alkalmazni a Sauber a 2001-es F1-es szezonban - az FIA azonban minden követ megmozgatott azért, hogy ne így legyen.

Max Verstappen 2015-ös debütálása hatalmas visszhangot váltott ki szakmán belül, de másfél évtizeddel korábban a ma már a mezőny nagy öregjének számító Kimi Raikkönennel is ugyanez történt - a láthatáron feltűnt legújabb repülő finn olyannyira meggyőzte Peter Saubert, hogy az azonnal felajánlotta neki a gárda egyik ülését 2001-re - úgy, hogy addig mindössze 23 versenyt teljesített formulaautókban! „Több okból is erősen hittünk benne, hogy Raikkönen a mi emberünk” - idézte az Autosport a svájci csapattulajdonost.

„Először is, nagyon profin és éretten viselkedett, fiatal kora ellenére. Még meggyőzőbb volt a természetes sebessége, úgy tűnt, hogy erőfeszítés nélkül képes gyors köröket futni. Más pilótákkal ellentétben, nála soha sem láttuk, hogy elérte volna a határait, még várni kellett arra, hogy kiderüljön, milyen gyors valójában” - idézte Saubert az Autosport, Raikkönen pedig a maga hamisíthatatlan stílusában emlékezett vissza az akkor történtekre. „Ami azt illeti, könnyűnek találtam az F1-es autó vezetését - sokkal könnyebbnek annál, mint hogy utána vissza kellett ülni egy Forma-Renault-autóba.”



Az, hogy Raikkönen megkapta a szerződését, a történet végét is jelenthetné, de az F1-ben nem mennek ilyen simán a dolgok. Mivel korábban még nem történt olyan, hogy valaki a Forma-Renault-ból egyenesen az F1-be lépjen fel, komoly kérdés merült fel a szuperlicenc kiadása terén. Az F1-es Bizottság és a Motorsport Világtanács is tárgyalta a finn pilóta ügyét, és 2000 novemberében azt lehetett hinni, hogy Raikkönen nem fogja megkapni a versenyzéshez szükséges „okmányt” a testülettől. „Nem leszek túlságosan boldog, ha ez az egész csak némi papírmunka miatt fog romba dőlni” - mondta akkor a 21 éves versenyző.

Végül Raikkönen megkapta az engedélyt a tesztek alatt mutatott teljesítménye miatt, a testület tagjai 23-1 arányban mellette szavaztak - az egy kivétel Max Mosley volt, az FIA elnöke. „Sajnos az F1-es Bizottság néha nem úgy viselkedik, ahogyan azt én mondom nekik, annak ellenére, hogy az ellenkezőjéről volt szó. Nem hinném, hogy védekező állásba álltak volna azzal, hogy szuperlicencet adtak egy olyan tapasztalatlan pilótának, mint Raikkönen. Ez rossz üzenetet közvetít, lévén komoly megkötéseink vannak arra nézve, hogy hogyan lehet az F1-be jutni.”

A finn pilóta végül beváltotta a hozzá fűzött ígéreteket, és a 2001-es szezon legjobb újonca lett, év végén pedig McLaren-pilótának mondhatta magát - a többi már történelem…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: