DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Red Bull alulteljesíthet hazai pályán?

A Red Bull Ring az elmúlt két szezonban nem volt kegyes az energiaitalos gárdához, Max Verstappen szerint a tendencia a július eleji hétvégén sem fog változni számukra.

Érdekes kimondani, de tény: a Red Bull Ring nem fekszik a Red Bullnak. Dietrich Mateschitz feneketlen pénzeszsákja 2014-ben eredményezte azt, hogy az egykori A1 Ring felújított változata immár az energiaital-gyártó nevét viselve csatlakozott az F1-es versenynaptárba. A pályát azonban a Mercedes uralta az elmúlt két szezonban, Max Verstappen pedig úgy véli, hogy 2016-ban sem fog változni semmi, és csapata nem lesz győzelemre esélyes a stájer lankák között.



„Ausztriában nincsen sok kanyar, de a szintkülönbség változása nagyon különlegessé teszi - most, a Red Bullnál vezetve még inkább a hazai versenyünknek számít, és a rajongók is nagyszerű fogadtatásban részesítenek minket. Szerintem ebben az évben eljön majd néhány holland szurkoló is, így nagyon várom már a futamot” - mondta Verstappen, aki 2015-ben a Toro Rossóval versenyezve négy pontot is összegyűjtött a Red Bull Ringen, miután a 8. helyen végzett.

„Nem hiszem, hogy ez ideális pálya lenne az autónk számára teljesítmény szempontjából, de még így is élvezhető lesz. Tavaly például nagyszerű versenyt futottunk - hetedik helyre kvalifikáltam és a nyolcadik helyen végeztem, ami nem nevezethető annyira rossznak. Gyerekkorom óta nagyon sok időt töltöttem Auszriában, síeltünk vagy gokartoztunk - nagyon szép ország, valahogyan még otthon is érzem magam benne” - tette hozzá a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: