DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Forma-1 gyerekes lett a rádiókorlátozás miatt

A bakui Európa Nagydíjon több pilóta is bajba került a rádiós szigorítás miatt, az 1997-es F1-es bajnok Jacques Villeneuve pedig úgy véli, át kellene gondolni a szabályozást.

A Forma-1-es futamok közvetítését szerkesztő FOM TV munkatársai Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen panaszkodását is bevágták az Európa Nagydíj élő közvetítésébe, némi „izgalmat” csempészve az egyébként eseménytelenül csordogáló futam menetébe. Az idei évadtól életbe lépett szigorítás (Sportszabályzat 27.1-es cikkelye) szerint „a pilótáknak egyedül és segítség nélkül kell vezetniük az autókat”, ez pedig azoknak a mérnököknek a kezét is megkötik, akik tudtában vannak a felmerülő problémának.



Sebastian Vettel egyike volt azoknak, akik felszólaltak a szabály ellen, Jean Todt FIA-elnök viszont gyorsan lehűtötte a kedélyeket, és egyáltalán nem hatották meg a pilóták sirámai. Most Jacques Villeneuve is megosztotta véleményét a szigorításról: „Nem szeretem az új rádiós szabályt” - nyilatkozta a kanadai az Autosportnak. „Vagy engedélyezed, vagy nem, de nem helyes, hogy van egy középút, hogy ezt mondhatod, azt pedig nem. A verseny alatt hallott üzenetek gyerekesek voltak - csak hozni kellene egy döntést, hogy lehet-e, vagy sem. Ne legyen köztes megoldás, mert az nem fog működni.”

A bakui futam a vártnál unalmasabbra sikerült, a bemutatott előzések pedig a DRS számlájára voltak írhatóak - a 2011-ben bemutatkozott újítást Villeneuve szerint ideje a kukába dobni. „Az akció helyett ott a DRS - persze előzöl, de nem építed fel a támadást, és jövőre még mindig itt lesz. Ez érdekes, lévén a jövő évi autókkal könnyebben szélárnyékba lehet kerülni, így nem lenne szükség a rá. Aztán ott lesznek a Pirellik, melyek ugyanúgy nem fogják szeretni az agresszív vezetési stílust.”

„Ha egy pilóta forgalomba kerül, nehézzé válik a helyzete, mert tönkreteszi az abroncsait. A versenyzőknek mindenre vigyázniuk kell: a motorra, a gumikra, az üzemanyagszintre, így nem fognak tudni támadni. Nagy segítséget jelentene, ha megszabadulnának a DRS-től, mert akkor a pilóták nem függenének tőle. Látható, hogy néhányan nem is védekeznek, mert nincs értelme” - tette hozzá a kanadai expilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: