DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A Renault helyzetén a világ legjobb motorja se segítene

Nagy reményekkel érkezett meg Monacóba a franciák gyári csapata, hiszen nem csak a motor, hanem a karosszéria terén is sikerült előrelépést tenniük - legalábbis ezt hitték, amíg pályára nem léptek.

Kevin Magnussen és Jolyon Palmer is szenvedett az utcai pályán rendezett csütörtöki edzésnapon, a dán ráadásul az utolsó kanyar előtti korlátban fejezte be a második szabadedzést egy megmagyarázhatatlan baleset következtében. Magnussen ugyan megkapta a Renault erősebb motorját erre a hétvégére, de elmondása szerint ez vajmi keveset segít a helyzetén, hiszen a barcelonai teszten még működő fejlesztések a jelek szerint mégis rossz irányba vezették őket.

Dppi_00116006_078



„Sajnos a karosszériával van gond, szóval komoly munka vár ránk. Az autónk csak rosszabbá vált, ami a mi hibánk, hiszen a teszten még úgy hittük, hogy sikerült jobbá tenni. Biztos vagyok benne, hogy a kipróbált dolgok közül néhány javulást hozott, de a balanszot és a beállításokat illetően nem segítettünk magunknak erre a pályára. Azt hittük, hogy előrelépést értünk el a barcelonai teszten, de amikor megérkeztünk ide, rádöbbentünk, hogy nem olyan az autónk, mint arra számítottunk” - összegezte a csalódott Magnussen a Motorsportnak nyilatkozva.

„Egyértelműen a karosszéria a ludas. Az új motor megérkezett és látható javulást hozott, de a jelenlegi helyzetünkben akár a mezőny legjobb motorja is lehetne a miénk, és akkor is nagyjából itt állnánk. Szóval pillanatnyilag nem az erőforrás jelenti számunkra a fő aggodalmat.”

A dán a balesetéről is beszélt, ami miatt idő előtt be kellett fejeznie a csütörtöki munkát, ezzel tovább hátráltatva a megoldás kétségbeesett keresését. „Egyszerűen alulkormányzottá vált az autóm: kanyarodtam, de elment a tapadás” - mondta a fallal való találkozásról. „Az adatok azt mutatják, hogy nem is mentem gyorsabban, mint az előző körben, szóval frusztráló, ami történt. Szerencsére csak az első szárny sérült, amit nagyon könnyen ki tudott cserélni a csapat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: