DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A finn még sosem szerzett pontot Monacóban

A Williams tavaly emlékezetesen gyengén szerepelt Monte-Carlóban, Valtteri Bottas pedig még sosem volt az első tízben a pályán. Ő és csapattársa is hazai nagydíjként tekint az F1-es futamra.

Különleges statisztika köti Valtteri Bottast Monacóhoz, az egész versenynaptárban ez az egyetlen pálya, ahol a 26 éves finn még sosem szerzett pontot. 2013-ban újoncként 12. lett – abban az évben csupán egyszer végzett a legjobb tíz között –, 2014-ben motorhiba miatt nem ért célba. A 2015-ös versenyen a Williams érthetetlenül alulteljesített, miután a megelőző futamokon egy autó mindig a legjobb öt között zárt, az utcai versenyen a 14. és 15. helyen végeztek, Bottasszal Massa előtt.

„Nagy kihívás lesz, az első pontjaim ugyanis továbbra is hiányoznak Monacóban. Várom, hogy végre elérjem ezt a mérföldkövet” – idézi a Williams sajtóközleménye Bottast. „Egyfajta hazai verseny is ez számomra, mivel itt élek. Jó dolog, hogy otthonról el tudok sétálni vagy robogózni a paddockba!”



„Monaco egy egyedülálló nagydíj, igazi kihívás, különösen mentális részről, mivel a teljes versenytávon keresztül fókuszáltnak kell maradnod. Egy jó kvalifikáció is kritikus, kellemes érzés, ha tiszta kört tudsz összerakni. A hét nagyon zsúfolt, egy nappal korábban kezdődik a megszokottnál, mivel csütörtökön vannak az edzések” – beszélt a finn pilóta a nagydíj előtt.

Csapattársa, Felipe Massa – a mezőny számos más tagjához hasonlóan szintén monacói lakos – fényesebb eredményekre tekinthet vissza a hercegségben. Legjobb versenye a 2008-as volt, mikor a pole-pozícióból indulva harmadikként ért célba. Egy évvel korábban szintén dobogóra állt.

„Monaco számomra olyan, mint egy másik hazai nagydíj, mivel itt élek. Nem származom Monacóból, de ezt tartom a városomnak. Amikor autóba ülök, legtöbbször áthaladok a pályán, aztán hirtelen minden megváltozik, néhány hónap alatt versenypályává változik. Lenyűgöző, mit művelnek a szűk utcákkal, ahol aztán 300 km/h-val versenyzünk. A verseny mindig nagyon nehéz, könnyű elveszíteni a koncentrációt és a falban kikötni” – mondta a Williams brazil pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: