DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Verstappen már most az F1 sztárja”

Max Verstappen zseniális barcelonai teljesítménye után szinte nem volt olyan a paddockban, aki ne zenget volna örömódákat róla - most Alain Prost méltatta a 18 éves tehetség érdemeit.

Ha szarkasztikusak akarunk lenni, azt is mondhatnánk, hogy boldog-boldogtalan szót kért Max Verstappen győzelmével kapcsolatban. De az az igazság, hogy Hollandia első F1-es győztesének barcelonai tette olyan egyedülálló a sportág történetében, hogy akár még el is tekinthetünk ettől. Mindenesetre most a négyszeres világbajnok Alain Prost a Canal Plus-nek nyilatkozott a srácról és annak jelentőségéről, kiemelve legnagyszerűbb tulajdonságait.



„Valósággal felfrissítette az F1 levegőjét” - mondta a 61 éves, fénykorában Professzornak nevezett francia. „Hosszú idő óta az egyik legjobb versenyt nyerte meg, komoly szakértelmet tanúsítva. Egyetlen hibát sem vétett a hétvégén, és nagyszerűen állt ellen a Raikkönen jelentette nyomásnak” - tette hozzá a Renault nagyköveteként utazó Prost.

A francia természetesen kitért a Mercedesek ütközésére is, melynek egyértelmű szerepe volt Verstappen győzelmében. Bár sokan úgy gondolják, hogy e nélkül az ifjú németalföldinek esélye sem lett volna az első helyre, Prost szerint ez semmit sem von el az első Red Bullos versenyén diadalmaskodó tehetség érdemeiből.

 

„Bár előnye származott a Mercedesek balesetéből, nagyon meglepő volt számomra, hogy milyen érettséget tanúsított. Ez a bajnokok ismérve. Senki sem vonja kétségbe, hogy még nagyon messzire juthat, hiszen csak 18 éves. Már igazi sztárnak számít” - mondta a négyszeres világbajnok Verstappenről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: