DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Ki, mikor és mit vezet a barcelonai teszten?

Kedden és szerdán kerül sor az első szezonközi F1-es tesztre, amelyen a tizenegy csapatból tíz vesz majd részt. Miután a Red Bull istállói is bejelentették felállásukat, teljessé vált a beosztás.

A 2016-os évad során két alkalommal teljesít a mezőny kétnapos tesztet az adott nagydíj után: először most, Barcelonában, majd pedig a júliusi silverstone-i futamot követően. Azt már eddig is tudtuk, hogy a tizenegy istállóból mindössze a Sauber nem lesz jelen a következő két nap során – elmondásuk szerint nincs olyan fejlesztésük, amelynek kipróbálásáért érdemes lenne Katalóniában maradniuk –, emellett már több alakulat korábban ismertette a felállását a tesztre.

barcelona-start-dppi



Ezt a Red Bull és a Toro Rosso csak ma tette meg. Előbbinél a két versenyző, Daniel Ricciardo és a vasárnap az F1 történetének legfiatalabb győztesévé avanzsáló Max Verstappen osztozik a feladatokon – miután a szabályok kimondják, hogy a négy szezonközi tesztnapból kétszer fiatal pilótákat kell ültetnie a csapatoknak az autóikba, így a Brit Nagydíjat követően biztosan nem fog egyikük sem vezetni (ugyanez igaz egyébként a Haasra is, ahol Romain Grosjean és Esteban Gutierrez fog szerepelni). A Toro Rosso ellenben lehetőséget ad Pierre Gaslynak, szerdán pedig a csapathoz a visszaléptetése után visszakerülő Danyiil Kvjatot láthatjuk majd a volánnál.

A teszt kétségkívül legelfoglaltabb szereplője Esteban Ocon lesz, aki kedden még a Renault-t fogja vezetni, szerdán viszont Rosbergtől veszi át a stafétát a Mercedesnél: az ifjú versenyző hivatalos a világbajnok gárda kötelékeibe tartozik, akik azonban kölcsönadták idénre a francia gyártónak is.

Íme, tehát a kétnapos barcelonai teszt teljes beosztása:

  Kedd (május 17.) Szerda (május 19.)
Mercedes Nico Rosberg Esteban Ocon
Ferrari Sebastian Vettel Antonio Fuoco
Red Bull Daniel Ricciardo Max Verstappen
Williams Alex Lynn Felipe Massa
Renault Esteban Ocon Kevin Magnussen
Toro Rosso Pierre Gasly Danyiil Kvjat
Force India Alfonso Celis Jr. Alfonso Celis Jr.
McLaren Jenson Button Stoffel Vandoorne
Manor Pascal Wehrlein Jordan King
Haas Romain Grosjean Esteban Gutierrez
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: