DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Rosberg: Schumachernek nem Hamilton volt a csapattársa

Nico Rosberg nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy immár az F1 egyik leghosszabb sikersorozatával rendelkezik, és tudja, hogy Lewis Hamilton bármelyik pillanatban visszatámadhat.

A Mercedes németje álmában sem kívánhatott volna ennél jobb szezonkezdetet 2016-ban, hiszen az még hagyján, hogy továbbra is domináns autójával megnyerte az első négy futamot, de eközben csapattársa néhány elrontott rajt és műszaki hiba miatt több pontot is veszített, így eddig csak kétszer tudott közvetlenül mögötte befutni a célba. Rosberg máris 43 pontos előnyt birtokol Hamiltonnal szemben, de ez egyáltalán nem jelent számára megnyugvást.

Dppi_00116004_542



„Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy Lewis azonnal vissza fog vágni, amint lesz egy tiszta hétvégéje, és akkor ugyanolyan kemény lesz a csata ellene, mint azt megszokhattuk. A sportban elkerülhetetlenek a hullámvölgyek. Nekem csak ügyelnem kell arra, hogy mentálisan készen álljak” - mutatott rá a német a BBC-nek nyilatkozva.

„Lewis továbbra is olyan erős, mint mindig is volt. Biztos vagyok benne, hogy komoly visszatámadásra készül. Sohasem volt gondja az ilyennel, és a fejével is minden rendben van.”

Rosberg sikersorozata egészen a tavalyi szezon végéig nyúlik vissza, hiszen immár egyhuzamban hét futamgyőzelmet aratott, ami olyannyira különleges tett az F1-ben, amit eddig csak Alberto Ascari, Michael Schumacher és Sebastian Vettel tudott elérni. Ők hárman persze az adott évben könnyedén meneteltek el a bajnoki címig is, de Rosberg úgy hiszi, hogy neki egyáltalán nem lesz olyan könnyű a dolga.

„A többieknek nem Lewis Hamilton volt a csapattársuk” - érvelt. „Való igaz, hogy elég nagy előnyöm van, de ez még mindig csak 43 pont, miközben még 425 szerezhető a szezon során. Így erről még nem is érdemes beszélni.”

„[A hét győzelem] jól hangzik, de nem ez van számomra a fókuszban. Tény, hogy remekül kezdődött az évem, de egyszerűen csak élvezem a győzelmeket, és mindig csak a következő futam megnyerésére koncentrálok. Most éppen Barcelonára.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: