DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamiltont nem érdekli Rosberg győzelmi sorozata

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nem törődik csapattársa, Nico Rosberg remek szereplésével, aki az F1-es Bahreini Nagydíjon a tavalyi évet is számítva már zsinórban 5 diadalnál jár.

A brit háromszoros bajnok elmondta a második futam után, hogy nem izgatja csapattársa teljesítménye, és pozitívan tekint előre a szezon hátralevő részére. Nem is lehet elkeseredett az angol pilóta, hiszen egy második és egy harmadik helyet szerzett az első két fordulóban, és a pontversenyt vezető csapattársa mögött áll a bajnokságban.

Hamilton így nyilatkozott a dologról: „A legkevésbé sem izgat, hogy ötször győzött. Gyakorlatilag csak az utolsó két versenyt nyerte meg. Kettő futamunk volt ebben a szezonban, tehát én nem az utóbbi ötöt számolom. Az ember csak egyazon szezonban nyerhet egymást követő versenyeket. Az, hogy két szezonon át nyert ötöt, pszichológiailag semmilyen hatással nincs rám.”

 Dppi_hamilton_04.05.



A brit háromszoros bajnok azt is elmondta, miért bizakodó továbbra is a jövőt illetően: „Általában nagyon pozitív vagyok, annak ellenére, hogy elveszítettük az első két fordulót, mert a mérnökeink jól dolgoznak a gyárban. Most már négy éve együtt dolgozunk és jobban megértjük egymást, mint eddig bármikor.”

Majd Hamilton még tovább folytatta a Mercedes dicséretét: „A csapat erősebb, mint valaha és tudom, hogy ez jól fog jönni. És ezért, amikor a média azt kérdezi tőlem, 'aggódsz?', én nem szoktam, mert volt pole-pozíciónk és még többet fogunk szerezni. Nincsenek hibák a munkafolyamatainkban, összeszedetten működünk, ezért ez reményt ad nekem, hogy a dolgok javulni kezdenek majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: