DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Rosberg: Ausztrália? Csak egy a 21-ből

Kifizetődő stratégiájának köszönhetően a német pilóta diadalmaskodott a szezonnyitó F1-es futamon Melbourne-ben, aki azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget diadalának.

Annak ellenére, hogy az ausztrál hétvégét egészen a vasárnapi rajtig Lewis Hamilton uralta, a Mercedes kétszeres bajnoki ezüstérmezése, Nico Rosberg húzta be a 2016-os szezon első győzelmét. Mivel azonban a Ferrari nagyon közel van a brackley-iekhez, és a sportág történetének leghosszabb szezonja az idei, az FIA csütörtöki, hivatalos sajtótájékoztatóján a német pilóta elmondta, semmilyen előnye nem származik abból, hogy Melbourne-ben nyerni tudott.



„Persze remek startot vettem, de ez csak egy verseny volt a 21-ből, így még nagyon korai bármit is mondani” - vélekedett Rosberg. „Nagyon elégedett vagyok az autónkkal, a csapat ismét fantasztikus munkát végzett ezen a téren, és remek versenyek várnak ránk. Persze fél szemünket a Ferrarin tartjuk majd.”

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Mercedes legnagyobb gyengéi a rajtok, hiszen Ausztráliában mindkét Ferrari faképnél hagyta az ezüstös autókat. Rosberg - bár hozzáteszi, hogy nem egy egyik napról a másikra az új szabályokra történő átállás - szerint ez viszont izgalmasabbá teheti a futamokat.

„Dolgoztunk rajta, de komoly kihívást jelent, hogy már csak egy kuplungkart használhatunk a rajtoknál. Sokkal nehezebbé vált a helyzetünk, és most a hibák kijavítására koncentrálunk - ez viszont legalább némi változatosságot csempészett a rajtokba” - tette hozzá a tizenötszörös futamgyőztes pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: