DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Már vasárnap tárgyalnak az időmérőről

A csapatok nem vesztegetik az időt, az istállók vezetői még az Ausztrál Nagydíj versenye előtt asztalhoz ülnek, hogy megoldást találjanak az általános elégedetlenséget kiváltó új kvalifikáció azonnali átalakítására.

A mérnökök és stratégák már előre sejtették, hogy a módosított időmérő nem fogja a várt izgalmakat és fordulatokat szolgáltatni, ez pedig be is igazolódott, hiszen eleinte a szűkös időkeretek miatt, később pedig a fogyó abroncskészlet következtében jóval kevesebb akciót láthattunk a pályán, mint azt remélni lehetett volna az új rendszertől. A végeredmény percekkel a leintés előtt kialakult, a versenyzők, a szakértők és a közvélemény pedig egy emberként zúdított kritikákat a sportra a nyilvánvaló ballépés miatt.

A melbourne-i paddockban a Motorsport.com megtudta, hogy a csapatvezetők azonnali intézkedéseket terveznek, és már vasárnap délelőtt tanácskozást tartanak a pályán, amelyen arról próbálnak megegyezni, hogy már a következő futamtól, a Bahreini Nagydíjtól kezdve megszabaduljanak a látszólag több sebből is vérző új formátumtól. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy visszatérnek az előző években látott rendszerhez, amelyben az egyes szakaszok végén, csoportosan búcsúznak a küzdelemtől a leglassabb pilóták.

Dppi_00116001_665

Sebastian Vettel percekkel a leintés előtt már sisak nélkül sétálgatott, mint aki jól végezte a dolgát


Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója szerint ha egyetértés lesz a témában, akkor a visszatérést gyorsan, akár két nap alatt nyélbe üthetik, ám mivel szezonközi változtatásról van szó, minden istálló egyhangú beleegyezésére szükség lesz ehhez, ami mindig magában rejti annak veszélyét, hogy valamelyik fél mégsem hajlana a változásra.

A Mercedest irányító Toto Wolff néhány órával az időmérőt követően már higgadtabban véleményezte a helyzetet, mint közvetlenül a leintés után.

„Az alapötlet, miszerint kieséses rendszerben 90 másodpercenként valaki búcsúzik, valójában izgalmas, és előállíthat olyan helyzetet, amikor egy élpilóta mellényúl. Maga az elgondolás tehát nem volt teljesen butaság. Viszont mint oly’ sok minden esetében, az ördög itt is a részletekben rejlik. Ma pedig láthattuk, hogy csak túlbonyolítottuk a dolgokat egy olyan időszakban, amikor sokkal inkább egyszerűsítenünk kellene őket. Voltak olyan szakaszai az időmérőnek, amikor az autók nem is tartózkodtak a pályán” - mutatott rá az osztrák.

„Itt van előttünk egy nyilvánvaló lehetőség, mégpedig az, hogy visszatérjünk arra a rendszerre, amelyet ez előtt használtunk. Azonban ha egy új formátumot akarunk feltalálni, akkor nagyon körültekintően kell átgondolnunk, hogy milyen is legyen. Javítanunk kell a látványosságon, efelett tehát nem hunyhatunk szemet, ám a folyamat során alaposan át kell tanulmányoznunk a lehetőségeinket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: