Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. szeptember 28. szerda
F1

Webber: A Mercedes a Porschétől tanult tesztelni

Mark Webber szerint a Mercedes előtt kitűnő példa állt az idei tesztprogramjának lebonyolításához, hiszen ugyanazt próbálták átültetni az F1-es gyakorlatba, amit a WEC-ben a Porsche művel.

A brackley-i istálló minden bizonnyal mindenidők legintenzívebb F1-es előszezoni tesztjét tudta le az elmúlt két hétben, hiszen nyolc nap alatt 6000 kilométert gyűrtek bele a W07-es modellbe, majdnem ugyanannyit, amit egy évvel korábban 12 nap alatt tudtak véghezvinni, és jóval többet annál, mint amire bármely másik csapat képes volt. Webber szerint a Mercedes ezzel új mércét állított fel a riválisok számára, aminek része a Hosszútávú Világbajnokság tesztjein bevett szokásnak számító napközi pilótacsere is. A Porsche nemrég Abu Dhabiban öt tesztnap alatt jutott el 4000 kilométerig, hasonló módon maximalizálva a lehetőségeit.

Dppi_02115014_712

„Amit a Mercedes csinált, az egy demonstráció volt. Tőlünk látták, hogy mennyi tesztkilométert bele lehet sűríteni egy megadott időtartamba” - mutatott rá az ausztrál. „Amikor pedig műveleti szempontból valaki ennyire hatékony, akkor az első tényező, amely el fog fáradni, az a versenyző lesz. Emiatt rotálni kell őket, és pontosan ez is történt. Remek lecke volt ez mindenkinek, és ez a két hét alatt mindenki megláthatta, hogy hol van a határ, hiszen a Mercedes ezt megmutatta a mezőnynek.”

Webber szerint pedig a WEC nem csak ebben a tekintetben, hanem sok más szempontból is igazolta az utóbbi időben, hogy felért az F1 szintjére, és egyes esetekben irányt is képes mutatni a királykategóriának. Ennek egy további jele, hogy hosszútávú versenyzés ide vagy oda, a versenyzők számára már a 6 és 24 órás versenyeken is szinte ismeretlen a spórolás fogalma.

„Egy sportautó-verseny első kanyarban ugyan nem annyira vérre menő, mint az F1-ben, a továbbiakban azonban már igen” - ecsetelte Webber. „Kérdezzék csak meg Nico Hülkenberget, hiszen ő az a versenyző, akinek a legfrissebb tapasztalata van mindkét kategóriáról. Amikor első tesztjén beült a prototípusba Aragonban, három óra elteltével már a határon autózott. És itt nincsenek szünetek: Le Mans-ban is rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy versenyzőnek vissza kell vennie vagy óvnia kell valamit. Nekem például a Porsche mérnökei még amiatt is be szoktak jelentkezni a rádión, hogy közöljék, ha fél másodpercet elveszítettünk a bokszkiállásnál - szóval ennyire halálos az iram. A Porsche pedig nagy szerepet játszott abban, hogy ilyen intenzívvé váljon a csata a sorozatban.”

Olvastad már?