DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Verstappen: Mint egy nő smink nélkül

A Toro Rosso autója nem a megszokott látványt nyújtotta az első teszten, ráadásul az is kiderült, hogy az F1-es csapat alapjaiban tavalyi géppel körözött az idei modell helyett.

A faenzai istálló szokatlan fényezéssel szerepelt az első barcelonai teszten: mivel nem készültek el időben a festéssel, a modell teljesen kék színben tűnt fel, amelyet egyedül a rajtszámok szakítottak meg. A Toro Rosso emiatt hivatalos bemutatóját is elnapolta a kedden induló második tesztig.



„A kocsi olyan, mint egy nő smink nélkül. De az igazi szépség belül rejlik” – viccelődött Verstappen a De Telegraaf lapnak. Azt is elárulta, teljesítették céljukat a nyitóteszten, habár a csapat nem alkotott kiemelkedőt. „Sok kört terveztünk megtenni, és sikerült is. Ha mi is lágy abroncsokat használtuk volna, másfél másodperccel gyorsabbak vagyunk, a helyzetünk pedig egészen máshogy fest. De ez mind később fog jönni, egyáltalán nem aggódom.”

Csapattársa, Carlos Sainz a belső szépséggel kapcsolatban árult el egy meglepő részletet: a Toro Rosso teszten használt autója inkább nevezhető tavalyinak, mint ideinek. „A 2015-ös és 2016-os autók keveréke volt, egy STR10 az STR11 alkatrészeivel, amit csak erre a tesztre készítettek. Az STR11-et jövő héten látjuk teljes valójában” – fogalmazott a spanyol pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: