DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Renault nem szegényebb a Mercedesnél

Pont annyi intelligens ember van a Renault-nál, mint a Mercedesnél, ráadásul a két gyár csekkfüzete is egyforma vastag. A franciáknak egyedül időből nincs elegendő.

A Formula-1-be visszatérő Renault nem fogja sajnálni a pénzt, hogy újra sikerre jusson: Bob Bell, az istállónál technikai igazgató címet kapó szakember – aki korábban a Mercedesnél dolgozott hasonló pozícióban, legutóbb pedig a Manor tanácsadója volt – kiemelte, a franciák képesek annyit költeni, mint a németek, az egyedüli forrás, amiből nem áll elég a rendelkezésükre, az az idő.



„A Mercedesnek sok mindent meg kellett tennie, hogy eljusson a jelenlegi dominanciájához, és ahhoz, hogy a Renault látszólag hanyatlani kezdjen hozzájuk képest. Korábban elkezdték a projektet, több erőforrást vontak be ennek érdekében, és úgy gondolom, szervezettebbek is voltak, hogy megbirkózzanak a programjukkal” – idézi az 57 éves Bellt az f1i.com, aki először a 2014-es formulaváltást megelőző felkészülésről beszélt, amely során a Mercedes megteremtette az alapot, melyből még mindig képes profitálni.

„Ha ezeket mind összevetjük, nem meglepetés, hogy úgy tűnik, mintha a Renault bealudt volna, ők pedig sokkal hitelesebb munkát végeztek. Az ok nem az, hogy a Renault nem annyira intelligens, mert ugyanannyi intelligens ember van ott, mint a Mercedesnél. Vállalati szinten pedig a Renault csekkfüzete is van olyan vastag, mint a Mercedesé. Amiből jelen pillanatban hiány van, az egyszerűen a felzárkózásra fordítható idő. De hogy a Renault fel fog zárkózni, az biztos” – fogadkozott Bell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: