DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Alonso visszavonul 2017 után?

A spanyol versenyző Szocsiban egy hazai csatornának utalást tett arra, hogy három év múlva – miután McLaren-szerződése lejár – már nem lesz az F1-es mezőnyben.

Fernando Alonso hároméves, 2017-ig érvényes kontraktussal csatlakozott tavaly a McLarenhez, a remélt szintet nem elérő eredmények miatt azonban már most beszélnek a távozás lehetőségéről. Az Orosz Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján a pilóta kitartott amellett, hogy a csapatban marad jövőre és az azt követő szezonban is. Szocsiban azonban utalást tett, hogy 2018-ban talán már nem lesz a királykategóriában.



Alonso pályafutása 250. versenyhétvégéjét teljesítette hétvégén, amely kapcsán a versenyzők és paddock egyéb fontos tagjai részvételével kisebb ünnepséget is tartottak a versenyző számára. A FOM a közvetítésben megjelenő üzenettel köszöntötte fel őt, amelyben emlékeztettek, „már csak 50 van hátra” – hogy elérje a bűvös 300-as határt, melyet eddig csak Michael Schumachernek és Rubens Barrichellónak sikerült.

Mikor azonban a spanyol TV3 megkérdezte a mérföldkőről, a McLaren pilótája így válaszolt: „Nem hiszem, hogy el fogom érni a 300-at.” Alonso 300. versenyét a 2018-as szezon elején teljesítené: utalása azt jelentheti, hogy miután – kijelentésének megfelelően – kitöltötte jelenlegi szerződését a wokingi csapattal, 36 esztendősen visszavonul majd a Formula-1-ből.

Ezzel kapcsolatban a versenyző megjegyezte, pályafutása kezdetén maga sem gondolta volna, hogy ekkora tapasztalatot gyűjt majd össze az elit mezőnyben. „Amikor 2001-ben, Ausztráliában debütáltam, nem hittem volna, hogy idáig jutok” – mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: