DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas többre számított az idei évtől

Nem csoda, hogy a finn versenyző frusztrációjának adott hangot, hiszen az elmúlt két futam közül legalább az egyiken dobogón végezhetett volna, de nem csak ezért remélt többet az idei F1-es szezonból.

A Magyar Nagydíjon defekt, Belgiumban pedig a felcserélt abroncsok és az ebből következő büntetés fosztották meg a Williams pilótáját attól, hogy dobogóra álljon, sőt, Silverstone-ban előbb csapata nem engedte megelőzni a vezető Felipe Massát, később pedig az eső tett keresztbe a csapatnak.



Amíg tavaly 11 versenyt követően három dobogós helyezés állt a neve mellett, idén csak egyszer végzett az első háromban, Kanadában. Tabellán elfoglalt helye sem mutat olyan jól, mint egy éve: akkor 95 ponttal az ötödik pozícióban tanyázott, most 79-cel a hatodik. A tavalyi szereplés után abban reménykedett, hogy idén sikerül még előrébb lépnie, de örül, hogy a Williamsnél maradhat 2016-ban is.

„Úgy vélem, hogy a Williams nagyszerű csapat, és örülök, hogy náluk versenyezhetek jövőre is” - írta Bottas a grove-iak honlapján vezetett blogjában. „Nem látok okot arra, hogy a Williams miért ne tudná felvenni a harcot a Ferrarival és a Red Bullal. De hozzá kell tennem, hogy többet vártunk az idei autótól, különösen a szezon első felében.”

„Ha összehasonlítjuk 2014-gyel, többször végeztünk a dobogón, mint az idei év hasonló szakaszában. De még mindig képesek vagyunk arra, hogy fejlődjünk, és hogy közelebb kerüljünk a Ferrarihoz, így az évad további részében további dobogós helyezéseket akarok szerezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: