DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Magyarázkodik a Williams

A grove-i istállónak sikerült felkorbácsolnia az indulatokat azzal, hogy két egymásnak ellentmondó utasítást adott – az F1-es Brit Nagydíj elején első és második helyen álló – versenyzőinek.

A Williams ritkán tapasztalt pozícióban találta magát a silverstone-i nagydíj elején: habár csak a harmadik és negyedik helyről indultak, Felipe Massa és Valtteri Bottas is lerajtolta az első sort elfoglaló Mercedeseket. Massa határozottan vezetett a futam első köreiben, Bottas baja meggyűlt a két üldözővel, hamarosan azonban brazil csapattársa nyomába eredt. A pilóták ekkor kaptak utasítást a bokszból, ne küzdjenek egymással, amely aztán arra módosult, hogy Bottas előzhet, de csak akkor, ha tisztán tud. A finn nem volt képes elmenni csapattársa mellett.

„Amit nem akartunk, hogy túl keményen csatázzanak egymás ellen, ezzel pedig visszaessenek a Mercedesekhez. Ezért mondtuk nekik azt, hogy ha képesek tiszta előzésre, akkor tegyék, az rendben van” – mondta a SkySports csatornának Rob Smedley a Williams részéről. „Az első pár körben arra kértük őket, hogy tartsák a helyzetüket, ne akadályozzák egymást, amit meg is tettek.”



„Aztán megmondtuk, szabadon versenyezhetnek, amíg a harc tiszta. Úgy gondolom, ez abszolút helyes döntés volt. Ezzel saját magunkat védtük, hogy megnyerhessük a versenyt a gyorsabb autó ellen azáltal, hogy nem harcolnak egymással, nem tartják fel egymást” – indokolta a csapat döntését Smedley. „Abszolút nem vagyok csalódott a mai nappal.”

Massa egyértelműen kijelentette, ő volt a gyorsabb kettejük közül. Bottas azonban nem tudja kiverni fejéből a „mi lett volna, ha” gondolatmenetet. „Nehéz megmondani utólag (nyerhettek volna-e), de azon a ponton úgy gondoltam, kicsit jobb a tempóm, aztán lett volna egy vagy két jó lehetőségem, mikor nem engedtek versenyezni. Ez kissé lehangoló. Most megy a gondolkodás az eseményekről, ezért meg kell vizsgálnunk, mi lehetett volna ma. De úgy gondolom, a fő problémát az jelentette, hogy egy körrel később álltunk ki” – nyilatkozott a finn pilóta. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: