DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Lesz-e helye a McLaren tehetségének jövőre?

A GP2-es széria szezonját uralja Stoffel Vandoorne, arra azonban csak bizonytalanul tud válaszolni, milyen kilátásai vannak az F1-ben. Ami biztos, a McLarenre hagyatkozik.

Stoffel Vandoorne-nak idén nincs ellenfele a GP2-es utánpótlás-szériában: a 23 éves belga versenyző a szezon főversenyeit mind megnyerte, a sprintfutamokon egy kivétellel második helyeken ért célba, már négy forduló után csaknem kétszer annyi ponttal rendelkezik, mint legközelebbi üldözője. Az elmúlt évek bajnokaival ellentétben egy F1-es csapat támogatását is magáénak tudja, ugyanis a McLaren juniorprogramjának tagja.

Ami azonban korábban előnynek tűnt, az ma már inkább hátránynak látszik: a csapat gyatra eredményei tekintetében egészen más a McLaren mellett elkötelezve lenni, mint Lewis Hamilton bemutatkozása idejében, ráadásul ha Fernando Alonso és Jenson Button szerződéseire tekintünk, a következő évben megüresedés sem várható. És nem ő az egyetlen csapaton belüli tehetség, a McLaren Kevin Magnussennek is ígéretet tett, hogy ha lehetőség támad, igyekszik neki ülést adni. Maga Vandoorne is úgy nyilatkozott, készen áll az ugrásra, de még nem tudja megmondani, mire számíthat.



„Úgy érzem, készen állok a Formula-1-re, hiszen második szezonomban vezetem a GP2-t – idézi a crash.net a szériát az ART istállóban teljesítő pilótát. „A fókuszom továbbra is azon van, hogy a lehető legjobb módon nyerjem meg a GP2-t. Meglátjuk, mi történik. Továbbra is rendszeresen beszélek Ronnal és Erickel (Dennis és Boullier), hogyan állunk a lehetőséggel. De túl korai konklúziót vonni, és megmondani, mi fog történni.”

„Három éve vagyok a McLarennel, mindig is támogatták a karrierem. Lehetőséget kaptam a Formula Renault megnyerése után, hogy csatlakozzak a fiatal versenyzők programjához, ez idáig pedig nem bántam meg, nekik köszönhetően a világsorozatban versenyezhettem, most pedig a GP2-ben. Nélkülük arra sem kaptam volna esélyt, hogy egyáltalán vezethessek. Bízom a McLarenben. Meglátjuk, hogy a jövőben mi történik. Úgy gondolom, gondoskodni fognak rólam” – egyértelműsítette Vandoorne, hogy sorsát illetően továbbra is a csapatra támaszkodik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: