DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Force India: Most kezdődik a szezon

A silverstone-i bázisú F1-es alakulat új időszámítását a B-autó bemutatkozása jelzi. Leszögezték: agresszív fejlesztési stratégiával akarják befogni az előttük álló csapatokat.

A Force India már a szezon kezdete óta arra várt, hogy a VJM08 nagy volumenű fejlesztési csomagját, az úgynevezett B-autót bemutathassa: erre végül az év nyolcadik állomásán, épp hazai versenyükön, Silverstone-ban kerül sor. Bár az alapmodelltől nem vártak sokat, a versenyzők az eddigi futamokon 31 pontot gyűjtöttek össze, amellyel a csapat a konstruktőri tabella ötödik pozíciójába lendült. A várakozások szerint a B-autó pedig még többre lesz képes.



„Úgy gondolom, ez lesz a szezon valódi kezdete. Végeztünk az aero-részleg kezdeti újraszervezésével és újrastrukturálásával. Ez lesz első alkalom, amikor végre szállíthatjuk azt, amit hozni akartunk a pályán. Ha működni fog, és jelentős lépést tehetünk meg általa, akkor nagyon boldogok leszünk” – jelentette ki Bob Fernley csapatfőnök-helyettes az Autosport lapnak.

A B-autó alkatrészeit Esteban Ocon és Pascal Wehrlein az Osztrák Nagydíj utáni kétnapos teszten kipróbálta már élesben, a csapatra komoly munka vár a pénteki szabadedzéseken. „Mindent össze kell majd hangolnunk. Kulcsfontosságú, hogy a mechanikai részével már végeztünk.”

Aki a Formula-1-ben versenyképes akar lenni, egy pillanatra sem állhat le a fejlesztéssel: a Force India már azon gondolkodik, mikor áll elő újabb újdonságokkal. „Spa vagy Monza. Ez függ attól, hogy fog működni minden Silverstone-ban. A fejlesztési programunk agresszív” – jelentette ki Fernley, akinek csapata határozottan felszálló ágban van, annak ellenére, hogy télen az eredményesség helyett sokkal inkább azon törhették fejüket, sikerül-e egyáltalán rajthoz állniuk idén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: