DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

McLaren: A büntetések túl komplikáltak

Jonathan Neale, a wokingiak ügyvezető igazgatója szerint a Spielbergben őket sújtó büntetések csak összezavarják az F1-es rajongókat, akik sokszor nem is tudják, ki miért lett hátrasorolva.

Az Osztrák Nagydíj előtt Fernando Alonsót és Jenson Buttont is 25-25 rajthelyes büntetéssel sújtották a versenybírák, mert a McLaren-Hondánál kénytelenek voltak több elemet is kicserélni az erőforrásaikban. A 20 fős mezőny miatt a büntetés „letölthetetlenségének” köszönhetően a fennmaradó helyeket időbüntetésre váltották, amit a verseny első köreiben kellett volna letölteniük. Fernando Alonso már odáig sem jutott el, Jonathan Neale szerint azonban már így is túl lett komplikálva az egész, és nem kellene ennyire bonyolulttá tenni a büntetések rendszerét a rajongók számára.



„Kicsit furcsa megpróbálni elmagyarázni ezeket a büntetéseket” – mondta a brit szakember az Autosportnak. „A Forma-1-nek a motorsportok csúcsának kellene lennie, és számtalan olyan közhely van, amit meg kellene magyaráznunk. Ilyen például, hogy hogyan kaphat valaki 25 rajthelyes büntetést egy 20 fős mezőnyben? Meg kell magyaráznunk a rajongóknak ennek az okát, amiben nem gondolom, hogy eddig túl jó munkát végeztünk volna. Ha lehet egy megjegyzésem a szabályok fejlődésével kapcsolatban, azt mondanám, hogy inkább voltak megalkuvóak, mint stratégiailag megfontoltak.”

Neale szerint a szezon második felében további büntetések várnak rájuk, ezek közül azonban lesz olyan is, melyet taktikai okokból vállalnak majd be. Kedden Yasuhisa Arai, a Honda motorsport-főnöke nyilatkozta azt, hogy Silverstone-ban Alonso motorján kell kicserélni néhány elemet a spielbergi balesetének köszönhetően. „Meg fogjuk fontolni, de szükségünk van arra, hogy megjósoljuk, mi fog történni. Lesznek olyan területek, amelyeket fel kell áldozni egy másik megmentése érdekében. De úgy vélem, még egy kicsit messze vagyunk ettől.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: